Vetró András Keresztútja a Kanta Szakképző Központban

Vetró András Keresztútja  a Kanta Szakképző Központban

Március 15-től Vetró András szobrászművész tizennégy stációból álló Keresztútja adományként a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ egyik földszinti folyosójának falát díszíti.

Annak ünnepélyes átadásán Hankó Balázs, a magyar kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője, Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Fejér László Ödön szenátor és Bokor Tibor polgármester is jelen volt. Ugyanakkor avatták fel az egykori minorita rendház refektóriumában Vetró András Szent Antalt ábrázoló domborművét.

Hírdetés

Vetró András patinázott terrakotta Keresztútját első alkalommal a múlt évben, október 12-én a kézdivásárhelyi-kantai Szentháromság római katolikus templom folyosóján a dél­előtti szentmisét követően lehetett megtekinteni. A Keresztút első példányának a megrendelője egy gyulafehérvári görögkatolikus egyház volt.

November 5-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ emeleti dísztermében állították ki a Keresztutat. Vetró András érdeklődésünkre elmondta: a november 5-i tárlatmegnyitó után Fejér László Ödön szenátorral beszélgetve merült fel az ötlet, hogy a Golgota másodpéldányát elkészítse az egykori minorita rendház, a mai Kanta Szakképző Központ számára. Így készült el ez a szobrász és László Károly keramikus adományaként. Azt is megtudtuk, hogy Csaba testvér nagyra értékelte és megköszönte az adományt, és az volt a javaslata, hogy egy kis plaketten jelenjen meg a két adományozó neve.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »