Vetítik az Ennio című dokumentumfilmet

Vetítik az Ennio című dokumentumfilmet

November 3-án kerül a magyar mozikba a Ennio Morricone legendás olasz zeneszerző életútját bemutató dokumentumfilm Giuseppe Tornatore rendezésében. A romániai premiert november 18-án tartják, olvasható a Pannonia Entertainment, a film forgalmazójának honlapján.

Az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző életútján vezeti végig a nézőket a 156 perces dokumentumfilm: a Sergio Leone-filmektől az Oscar-életműdíjon át az Aljas nyolcas című Tarantino-alkotásig, amelyért Morricone megkapta az Oscar-díjat – közölte a film forgalmazója.

Hírdetés

Emlékeztettek arra, hogy Tarantino az Aljas nyolcasban dolgozott először zeneszerzővel, Morricone pedig a filmzenéhez felhasznált néhány korábban nem hallott dallamot azokból, melyeket még John Carpenter 1982-es A dolog című sci-fi-horrorfilmjéhez írt.

A dokumentumfilm betekintést nyújt a világ körüli turnék kulisszák mögé is, felvételekkel és több interjú segítségével, köztük magáéval a rendezőével is. Tarantino mellett olyan nagyságok, színészek, rendezők és kollégák mesélnek történeteket, mint Clint Eastwood, Oliver Stone, Hans Zimmer, Barry Levinson, Dario Argento, Quincy Jones, Bruce Springsteen vagy John Williams.

A dokumentumfilmet először 2021-ben mutatták be Velencében. Mint írják, a rendezői feladatokat az a Giuseppe Tornatore látta el, akivel többek között az Oscar-díjas Cinema Paradisóban dolgozott együtt a világhírű zeneszerző, és akivel csaknem három évtizeden át elválaszthatatlanok voltak egymástól.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »