Kevesen gondolják végig, mennyi emberi és kulturális érték létezik hazánkban. Sokan csak az ország, legalábbis elvben, legelegánsabb, turisztikai értelemben leglátogatottabb területeiben gondolkodnak, a többi a horizonton kívül esik.
Kevesen gondolják végig, mennyi emberi és kulturális érték létezik hazánkban. Sokan csak az ország, legalábbis elvben, legelegánsabb, turisztikai értelemben leglátogatottabb területeiben gondolkodnak, a többi a horizonton kívül esik.
Nos, furcsa érzés, hogy most 69 év óta tértünk vissza a békési kisvárosba. Az egész kiindulópontja az volt, hogy édesanyám elérte a 95. évét, ennek tiszteletére tettünk egy látogatást Vésztőn, ahol 1956-57 folyamán éltünk. Édesapám vasutas volt a vésztői állomáson, én pár hónapos voltam, nemigen emlékezhettem a településre. Szüleim visszaemlékezései azonban felkeltették az érdeklődést. Egyébként a 44-es úton Kecskemétről alig két óra alatt elérhető.
A település a történelem legkorábbi időszakai óta lakott. A folyószabályozásig számtalan folyóág, ér szelte át a környéket, melyek nagyobb vízállás esetén szinte tengerré változtatták. Voltak védettnek tűnő dombok, halmok, melyekre lehetett építkezni. A később kunhalmoknak nevezett magaslatok régészeti kincseket rejtettek. Nemzetközi hírű lelőhely található a település határában. A Vésztő-Mágor kiállítóhely visszaviszi a látogatót a neolit-, a réz- és bronzkorba, majd az Árpád-korba. Még a régészet, vagy e korszakok iránt kevésbé érdeklődő látogatót is lebilincselik a tárlókban elhelyezett régészeti leletek, a hajdani épületek, a XIII. századi monostor rekonstrukciói. E kiállítóhelyen megtekinthető a népi írók szoborparkja is.
Az Árpád-korban a Vata-Csolt-nemzetség népesítette be a vidéket, mely 1566, vagyis Gyula török elfoglalása után elnéptelenedett.
Az újranépesítés a Rákóczi-szabadságharc után, 1713-től kezdődött. A település előbb nagyközség lett, közel fél évszázada város. Lakossága a XX. század első-középső felében mintegy 11 000 fő volt, ma alig 6000.
A népi kultúra, népzene nagyszerű helyi értékeit jelzi, hogy Bartók Béla 1917-ben itt gyűjtötte a Megyen már a hajnalcsillag lefelé című népdalt.
Az első majd a második világháború itt is követelt hősi halott áldozatokat. 1925-ben súlyos árvíz okozott károkat, Horthy Miklós Kormányzó úr látogatását követően újjáépítés kezdődött, megindult a járdaépítés, villanytelep is létesült.
A Sárrét, Vésztő büszke nagy szülöttére, Sinka Istvánra. A „fekete bojtár” irodalmi tehetsége korán kibontakozott, számos verskötete jelent meg. Csak mellékesen említjük, hogy pár éve egy felháborító és történetietlen filmbe helyezték alakját, beillesztve Móricz Zsigmond Barbárok című művébe. A két dolognak semmi köze nincs egymáshoz, itt is egyértelműen láthatjuk, hogy bizonyos körök mindent megengedhetnek-megengedhettek maguknak. Talán a Sinka által is keményen bírált terményfelvásárlók utólagos hatása? Ettől függetlenül azért érdemes megtekinteni a Sinka-emlékházat, a Gólyavár nevű helytörténeti gyűjteményt, a Metykó-festészeti galériát.
1943 februárjában itt tartották az első földmunkás kongresszust. Ismeretes, hogy Keresztes-Fischer Ferenc m. kir. belügyminiszter támogatta a népi mozgalmakat (pl. az ugyanezen év augusztusában tartott szárszói konferenciát), azonban igyekezett keretekben is tartani.
1944. október 6-án megindult a 2. és a 3. ukrán frontok támadása, visszavetve a 3. magyar hadsereget, a szovjetek még aznap elfoglalták Vésztőt.
A kaotikus helyzetben egy érdekes, furcsa enklávé, a Vésztői Köztársaság szerveződött az erős baloldali-földmunkás hagyományokkal rendelkező településen. Vezetője Rábai Imre lett, kommunisztikus módon felosztották a rendelkezésre álló javakat, a rend fenntartására karhatalmat szerveztek. Érdekes módon pont az Ideiglenes Nemzeti Kormány szüntette meg ezt az enklávét 1945 februárjában, a belügyminiszter a népi író, parasztpárti Erdei Ferenc volt.
A koalíciós éveket, a földreformot követően a nagyrészt református településre is elérkeztek a Rákosi-rendszer káros, ismert hatásai. Ezért egyöntetű volt a lakosság forradalom melletti kiállása.
A Kádár-korszak mérsékelt fejlődést hozott, míg a népesség sajnos csökkent. Sajnos ez a rendszerváltás óta is folytatódott, bár a helyi emberekben nagy életerő, szorgalom van.
A városban csak általános iskolák működnek, a középiskolás korosztály többnyire a szomszédos Szeghalomba, a nagyon jó hírű és eredményes Péter András Gimnáziumba jár át. A szeghalmi gimnázium alapítójáról annyit illik tudni, hogy egy gazdag helyi parasztember, vállalkozó volt, aki vagyonát a Sárrét ifjúságát művelő középiskola alapítására adományozta.
Arról azért említést kell tenni, hogyan is kerültünk közel egy évig Vésztőre.
Édesapám orosházi vasutas családból származott, nagyapja a 68. szolnoki gyalogezreddel eljutott 1866. július 3-án Königratzig. Hiába voltak a birodalom hadseregét vezető kiemelkedő tehetségű osztrák tábornokok (Gyulai Ferenc, Benedek Lajos) győzött a porosz túlsúly, technika és szervezettség, mint 1859-ben Solferinónál a francia-piemonti túlsúly.
Mielőtt bárki elmarasztalna az önkényuralmi rendszer védelméért, zárójelben pár közbevetést érdemes tenni.
A korabeli Francia Császárság kiállt és védnökséget vállalt az 1862-ben létrejött Egyesült Román Fejedelemség mellett, melynek határait a piemonti szabadságharcos és egyben nemzetközi kalandor, Giuseppe Garibaldi már ekkor a Tiszáig vélelmezte kiterjeszteni. Az abszolutista rendszer ellenére Ferenc József ezt nem fogadta el.
Tehát a dédnagyapám már 1866-ban egy őrházat kapott a Szeged-Arad vasútvonalon, ezzel megindult a család vasúti munkássága. Nagyapám már Petőfiszállás-Szentkút állomásfőnöke lett. Csak érdekesség, néha a helyi jó szándékú és segítőkész földbirtokos, Endre Zsigmond kérésére megállította a gyorsvonatot, hogy ne kelljen neki Kiskunfélegyházára bemennie.
Édesapámék kilencen voltak testvérek, ebből heten szolgáltak hosszabb-rövidebb ideig a MÁV-nál. Ha esetleg ez valakit érdekel, hosszabb összegzést találhat nagynéném, Károlyfalvi Olga, Valamikor című, a MEK-en található verskötete mellé írt összefoglalómban.
Édesapám tehát 1943-ban, kicsivel az érettségi után lépett a MÁV szolgálatába. 1943-58 között hat rendszer (Horthy-rendszer, hungarista rendszer, a koalíciós időszak-Magyar Köztársaság, a Rákosi-rendszer, a forradalom, Kádár-rendszer) alatt szolgált a MÁV-nál, 1947-ben elvégezte a MÁV Tisztképző Intézetet, egyike volt az ötvenes években a MÁV nem túl sok pártonkívüli főtisztjeinek. Szolgált Budapesten, a Dunántúlon, Békéscsabán, 1956-57-ben oktató-vezénylő tisztként, forgalmi szolgálattevőként Vésztő – jelentős vasúti csomópont – állomására helyezték. Édesanyámmal, aki szabó iparos és földműves családból származott 1955 októberében házasodtak össze.
Nos, itt érte őket a forradalom, a helyi állomás forradalmi tanácsa megszervezésében édesapám is részt vállalt, a községházán fogadták Fekete Pált, a Békés-megyei forradalmi tanács elnökét. Ez az állásába került, 1958 júniusában távoznia kellett a MÁV-tól, a továbbiakban a kecskeméti Zománcipari Művek szállítási vezetőjeként, osztályvezetőjeként dolgozott 1982-es nyugdíjazásáig.
Tehát 1957, vagyis Kecskemétre költözésünk óta először jártunk Vésztőn, mely alig két óra alatt elérhető Kecskemétről. Édesanyám számára megható volt a hajdani Révay József (ma Kóti-) utcában lévő egykor bérelt lakásunk, az állomás, ahol ekkor édesapám szolgált.
A helyi emberek nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Az idősebbek még emlékeztek azokra az emberekre, akik az említett utcában éltek. Érdekesek a vésztői családnevek (Ökrös, Marhás, Csüllög) részben a felmenők foglalkozására utalnak.
Minden tiszteletet megérdemelnek a kisváros szorgalmas, barátságos lakosai. A kisváros központja, az állomás nagyon tiszta, rendezett. Ezért ki is fejeztük elismerésünket az állomáson a pénztárosnőnek és forgalmistának. Az állomáson gazt, szemetet szinte nem lehet látni. Csak érdekességképp, összehasonlítást lehet tenni a vidék, és a nagy fővárosi pályaudvarok és a környékükön lebzselő, lényegi munkát nem végző emberek között.
Ismét csak elkanyarodva, zárójelben tesszük fel a kérdést a nagyvárosi, fővárosi alulképzett, esetlegesen a deviancia felé hajó társadalmi csoportok számára, ha kell, talán nagyobb határozottsággal kellene megtalálni a foglalkoztatás lehetőségeit. Példaként Olaszországban, a Meloni-kormány szűkítette az állampolgári jövedelem igénybevétel lehetőségeit, lényegében munkaügyi képzéshez és bizonyos egészségügyi helyzethez kötötte.
Természetesen a magyar vidéken, így Békésben ilyenre nemigen van szükség, a munka az életvitel alapkövetelménye.
Összegezve, mindenképp jó érzés volt visszatérni Vésztőre, közel hét évtized távlatából. Legalább olyan jó érzés volt itt a helyi kedves, barátságos és értékes emberekkel beszélgetni.
Hát ilyen fordulatos, színes volt a XIX: és a XX. század történelme családi visszatekintésben is.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
