Vesztes hozzáállás

Vesztes hozzáállás

Ruff Bálint kommunikációs- és kampánytanácsadó évek óta dolgozik Botka László szegedi polgármesterrel, és újabban Pikó András VIII. kerületi polgármestert is segíti. Szabad Európa podcast sorozatában, ahol ahol az aktuális ellenzéki és kormányzati politikai mozgásokat elemzik azt mondta, „ugyan időről-időre fölröppen, hogy Orbán Viktor elfáradt, de a 2021-es utolsó Kormányinfóról nagyon nem ez volt a benyomása”. Szerinte „a magyar miniszterelnök négy órán keresztül minden kérdésre válaszol, nem beszél hülyeségeket. Ráadásul nem csak a kormánybarát médiától kapott kérdéseket, mégis mindenre tudott úgy válaszolni, hogy sajátjaiban nem maradt semmifajta hiátus. Ezt nem lehet teljesen elmondani az ellenzéki politikusokról, akiknél becsúsznak szerencsétlen és félremagyarázható mondatok” – mondta a Szabad Európának Ruff Bálint.

Ruff a Szabad Európa riporterének elmondta, hogy Nekem más tűnt fel a kormányfői tájékoztató közben. Időről időre felmerült a „jól értesültek” között, hogy Orbán Viktor belefáradt a politizálásba, nem is szereti ezt csinálni, nem bírja fizikailag vagy szellemileg úgy, mint rég. Ez a sajtótájékoztató pont az ellenkezőjét bizonyította,a kormányfő négy órán keresztül minden kérdésre válaszol, nem esik ki a saját maga alkotta narratívájából, nem beszél hülyeségeket.

Ráadásul nem csak a kormánybarát médiától kapott kérdéseket, mégis mindenre tudott úgy válaszolni, hogy sajátjaiban nem maradt semmifajta hiátus. Ezt nem lehet teljesen elmondani az ellenzéki politikusokról, akiknél becsúsznak szerencsétlen és félremagyarázható mondatok.”

Hírdetés

Arra, hogy a „piros lett a paradicsom, nem sárga” jó kampányeszköz-e, Ruff azt válaszolta: „Kampánytechnikai szempontból szerintem ez nagyon jó ötlet. A Fidesz azzal foglalkozik, ami az embereket érdekli, és úgy kommunikál, hogy a magyar emberek megértsék. Van egy olyan kulturális fogyasztói réteg, amelyik rezonál erre. Az óvodástól kezdve a 90 éves emberig, és ez eljut a hármas számú italboltba is. Ugyanakkor mi a reakció a másik oldalról? Elindul egy találgatás, hogy egy Lenin vagy Sztálin idézetet követ-e »a Magyarország előre meg, nem hátra« szlogen. Pedig a politikában nincs olyan mondat, amit az elmúlt 3000 ezer évben valaki már ne mondott volna ki.

Ráadásul ha már itt tartunk, az ellenzék egységes szlogenje, amire három hónapot kellett várni, a „Legyen Magyarország mindannyiunké”, az MSZP választási szlogenje volt a 90-es években.”

„Szimbolikus sarokköve az ellenzéki viszonyoknak a hetedik frakció kérdése. Azt a hatalmas legitimációt, amit Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás megnyerésével kapott, egy olyan kérdésben égeti el, amiben az egyébként megvert pártelnököknek a beleegyezését kéri. Azokét, akik évtizedek óta benne vannak abban a játékban, hogy minden vesztes helyzetből kihozzák a számukra nyerőt. Miért hihette Márki-Zay Péter, hogy kell neki öt ember, akiknek semmilyen legitimációja nincsen, de bejuttatva a Parlamentbe önálló frakciót alkothatnak? Talán valaki bogarat tett a fülébe, vagy ő maga gondolja, hogy majd a megnyert választások után meg fogják buktatni az „összeszövetségesült” pártok. Ez eleve egy vesztes hozzáállás. Inkább az lenne a logikus, hogy minden frakcióban van embere, mindenhol van olyan politikai befolyása, hogy ne tudják megbuktatni.” – mondta Ruff Bálint a Szabad Európán. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »