Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy fül-orr-gégész ellen

Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy fül-orr-gégész ellen

Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

Hírdetés

Egy névtelen bejelentést követően indított előkészítő eljárást a Nemzeti Védelmi Szolgálat, majd a beszerzett adatok alapján kezdeményeztek nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Az orvos – akit a napokban, budapesti otthonában fogtak el a nyomozók – fővárosi és Pest vármegyei rendelőintézetekben is dolgozott. A gyanú szerint a magánrendelésén hozzá forduló pácienseknek állami ellátásban finanszírozott műtétet ajánlott, amelyek jelentős részét később el is végezte, és ezekért „adminisztrációs díjként” betegenként jellemzően 90-100 ezer forintot kért.

A gyanúsított ennek fejében rövid időn, egy-másfél hónapon belül időpontot adott a műtétre. A betegeinek azt mondta, hogy ez a várakozási idő 7-8 hónap lenne, és az elkért pénz fejében az idő lerövidíthető. Az érintettek a kért összeget a beavatkozás utáni kontrollvizsgálaton, annak 15 ezer forintos díjával együtt adták át az orvosnak.

A nyomozók kutatást tartottak a fül-orr-gégész lakásán és azokban a rendelőkben is, ahol a betegeit fogadta; az öt helyszínen jelentős összegű pénzt, nagy értékű autót, orvosi dokumentációkat, és a pénzmozgásokról készült, kézzel írt feljegyzéseket foglaltak le.

A férfit őrizetbe vették, és vesztegetés elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság 30 napra elrendelte a bűnügyi felügyeletét.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »