Veszprém az együttműködés lehetőségeiről egyeztet az Európa Kulturális Fővárosa-program kapcsán

Veszprém az együttműködés lehetőségeiről egyeztet az Európa Kulturális Fővárosa-program kapcsán

Az Európa Kulturális Főváros (EKF) program szakemberei a programhoz már csatlakozott vagy csatlakozni kívánó települések polgármestereit, intézményeinek képviselőit és az érdeklődőket várják egy május végén induló fórumsorozatra.

A hét települést érintő, június végéig tartó rendezvénysorozat résztvevői egyebek mellett a kulturális programok támogatásával kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ – közölték az EKF szervezői az MTI-vel.

Előadások hangzanak el pályázati lehetőségekről, a közösségépítéssel kapcsolatban, kiscsoportos konzultáció során pedig egyebek mellett az EKF-hez való csatlakozás lehetőségeiről tájékoztatják majd az érdeklődőket.

Nagyvázsonyban május 28-án, Balatonbogláron június 2-án, Zánkán június 10-én, Városlődön június 11-én, Zamárdiban június 16-án, Bakonynánán június 18-án, Balatonkenesén június 29-én, Keszthelyen június 30-án rendezik meg a fórumot.

Hírdetés

***

Az Európa kulturális fővárosa címet az Európai Unió ítéli oda egy évre. Ez alatt az idő alatt az adott város lehetőséget kap kulturális életének és kulturális fejlődésének bemutatására. Számos európai város használta fel ezt a címet arra, hogy megújítsa kulturális életét és ismertté tegye magát Európa-szerte.

A hivatalos EU honlap szerint Magyarországra 2023-ban, Szlovákiára 2026-ban kerül sor, hogy várost adjon a Európa Kulturális Főváros (EKF) programba. Legutóbb Magyarországról 2010-ben Pécs, Szlovákiából pedig 2013-ban Kassa vett részt a programban.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »