Vészjósló győzelem

Vészjósló győzelem

A vasárnap lezajlott önkormányzati választásokon a Fidesz győzelmet aratott. 19 megyei közgyűlésben szerzett abszolút többséget, a 23 megyei jogú város közül 13-ban sikerült győzni.

Ez akkor is győzelem, ha a párt elvesztette több jelentős, eddig fideszes bástyának gondolt város vezetését, a főváros több, hasonlóképpen biztosnak tűnő kerületét (a 23 kerületből 9-et sikerült megnyerni), a főpolgármesterválasztást, illetve a többséget a fővárosi közgyűlésben.

Ez a győzelem viszont nem sok jót ígér. Az ellenzék visszaigazolva láthatja saját politikáját minden szinten. Megerősítést nyert mindenekelőtt az összefogás taktikája, de legitimálva láthatják mindazt, amit az elmúlt egy évben elműveltek. A botránypolitizálást, a minősített haza- és nemzetárulások sorozatát, a globális háttérhatalomnak való megfelelést. S ami a legrosszabb: sikerélményhez jutottak.

Hírdetés

Jó, ha egy nemzeti kormánynak van komolyan vehető ellenzéke, melynek célja szintén az ország megvédése és felemelése. De itt egy olyan társaságról van szó, melynek tagjai együtt és egyenként de facto megszüntetnék Magyarországot a brüsszeli fősodornak való megfelelési igyekezettel, felszámolnák az ország maradék szuverenitását, s aligha tanúsítanának ellenállást az európai nagyhatalmak által felmelegített migráns-elosztási kvótával szemben. S akkor még nem szóltam a kulturális hatásról, a kommunisták és liberálisok által eltorzított magyar történelmi önkép, valamint az ezzel szorosan összefüggő önbecsülés további tudatos roncsolásáról, a demográfiai intézkedéscsomag cinikus támadásáról, s általában a nemzetépítéssel szembeni destruktív magatartásról, legyen szó Kárpát-medencei szintű nemzetpolitikáról vagy hadseregfejlesztésről.

Ha ez a társaság megszerzi a politikai hatalmat a soron következő országgyűlési választásokon, az végzetes lehet a magyar jövő szempontjából. Márpedig megmondták, hogy nekik azért van szükségük önkormányzati pozíciókra, hogy hadállásaik és forrásaik legyenek a kormánnyal szembeni országos szintű harcban. S nem azért, teszem hozzá, hogy a kormánnyal összefogva építsék azokat a városokat, melyek vezetését megszerezték.

Ezért vészjósló a Fidesznek az országos politikai térképet nézve fölényesnek tűnő győzelme.

Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »