Veszélyeztetik a magyarok egészségét Felvidéken

A magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere.

A lap pénteki számában közölte: a társulás a felvidéki országos koronavírus-tesztelés során kiadott igazolásokat fordította le magyar nyelvre és tette közzé.

Kiemelte: a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében az egészségre való veszélyre felhívó tájékoztatóknak, köztéri feliratoknak, szórólapoknak kétnyelvűnek kell lenniük, de ezen a területen is szembesültek a törvény be nem tartásával. A hatályos törvény értelmében ezeket az államigazgatási szerveknek kellett volna elkészíteniük.

Őry Péter hangsúlyozta: az igazolás okiratnak minősül, amelyet, ha a polgár kéri, az önkormányzat köteles magyarul is kiadni. A kétnyelvű igazolás „automatikus” kiadása nem törvénysértő. Törvénysértésre az esetleges kérés megszegése esetében kerül sor.

Hírdetés

Mi azt valljuk, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni és egyenrangúságot szükséges biztosítani” – emelte ki.

Szerinte a felvidéki magyaroknak élni kellene azzal, ami lehetőségként adott, és örülne, ha a szlovákiai magyar vagy magyarországi tulajdonosi hátterű vállalkozásoknál is természetes lenne például a termékek teljes többnyelvűsége.

Őry Péter kiemelte: már tíz éve annak, hogy a Pro Civis Polgári Társulás égisze alatt olyan munka vette kezdetét a Felvidéken, amelynek célja a magyar nyelvű hivatali ügyvitel segítése a szlovákiai magyar települések önkormányzatainál.

A társulás évi rendszerességgel önkormányzati szabadegyetemeket szervez, negyedévente lapot ad ki, amelyet eljuttat a legalább húsz százalékban magyarlakta települések önkormányzataihoz.

Úgy véli, hogy munkájuknak is köszönhetően, kialakult az emberekben egy láthatatlan ingerküszöb, amelynek alapján elvárják, hogy legyenek kétnyelvű dokumentumok, tájékoztatók, feliratok, határozatok.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »