Veszélyes helyzetbe került Angela Merkel

A szilveszteri támadások és a menekültválság kezelésének sikertelensége miatt veszélyes helyzetbe került Angela Merkel német kancellár, mert a közhangulat romlik, pártjában pedig már arról beszélnek, hogy szükség esetén nélküle kell irányváltást végrehajtani. Újabban a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is nyíltan bírálják, holott eddig támaszkodhatott rájuk a menekültügyben. Hétvégi német sajtójelentések szerint mindezt a kancellár is látja, és tudja, hogy kevés ideje maradt saját elképzelésének megvalósítására.

December közepén a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusán még ünnepelték Angela Merkelt, és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke békülékeny hangot ütött meg. A sajtó a kancellár győzelméről írt, a CDU/CSU pártszövetség választói támogatottsága stabilizálódott, a Németországba érkező menedékkérők száma az őszi napi 10 ezerhez képest meredeken csökkent.

Január közepére a kancellár népszerűsége 2011 ősze óta a legalacsonyabbra süllyedt, a CDU/CSU támogatottsága ismét visszaesett, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága 10 százalék fölé emelkedett, kikezdve az uniópártok uralmát a jobboldalon, és a lakosságban uralkodó véleménnyé vált, hogy az ország nem tud megbirkózni a menekülthullámmal.

A fordulat részben annak tulajdonítható, hogy a minden jel szerint észak-afrikai férfiak által szilveszterkor elkövetett szexuális zaklatások és rablások megrendítették a társadalmat, sokak számára beigazolták a menekültekkel szembeni előítéleteket és megkérdőjelezték az államba vetett hitet. Részben pedig annak, hogy az új menedékkérők száma a tél ellenére a napi 2-3 ezres szinten stabilizálódott, ami jelzi, hogy az uniós külső határok biztosítására és a Törökország támogatására épülő Merkel-féle válságkezelés nem hozott áttörést.

A fordulat hatására a márciusi tartományi választásokra készülő uniópártoknál „új minőséget” ért el a Merkellel szembeni bírálat – írta a Der Spiegel című hírmagazin szombati számában. Eddig az volt a közmegegyezés, hogy a válságot csak Angela Merkellel lehet megoldani, de terjed az a nézet, hogy szükség esetén nélküle kell irányt váltani. Még csak egy kisebbség gondolkodik így a CDU/CSU parlamenti frakciójában, de ez a kisebbség egyre növekszik – mondta a Spiegelnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú CDU-s politikus.

Erről írt a Bild am Sonntag című vasárnapi lap is, amely szerint a frakcióban kezdett aláírásgyűjtés megszakítása ugyan azt mutatja, hogy egyelőre senki nem akar puccsot, de már nyíltan beszélnek arról, hogy Merkel irányvonalának követése többet árthat, mint a kancellár leváltása.

Közben Horst Seehofer újabb ultimátummal állt elő, a Spiegelnek azt mondta, pártja két héten belül írásban követeli a kormánytól, hogy teremtsen rendezett viszonyokat a határon, és az alkotmánybírósághoz fordul, ha Berlin nem teljesíti a követelést. Ráadásul az utóbbi napokban a koalíciós társ SPD is elkezdte ostorozni a kancellárt.

Hírdetés

Merkel bírálói a határ lezárását javasolják a biztonságos országból érkező menedékkérők, illetve a papírok vagy hamis iratok nélkül érkező emberek előtt. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy szinte senkit nem engednek be, mert majdnem mindenki a biztonságos Ausztria felől érkezik, és keveseknek van érvényes úti okmánya.

Angela Merkel továbbra is elutasítja ezt a megoldást, de nemigen maradt idő saját elképzelésének megvalósítására. A Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint tíz héten belül kiderül, hogy túlélheti-e a menekültválságot, mert tavasszal ismét járhatóbb lesz a balkáni útvonal és megint fölerősödhet a menekülthullám.

A válságkezelés „végképp versenyfutássá vált az idővel” – mondta Angela Merkel a kormány egy tagjának.

Napi ezerre kell szorítani az érkezők számát. Ez 90 százalékos csökkenést jelentene tavaly őszhöz képest, amit sikerként értékelne a lakosság és a sajtó, és évi 360 ezer menekültet még lehet integrálni a német társadalomba – véli Angela Merkel a Welt am Sonntag szerint.

A kancellár továbbra is igyekszik elérni, hogy javuljon a Szíria térségben élő menekültek helyzete, és elsősorban a Törökországgal kezdett együttműködésre épít. A február 18-án kezdődő uniós csúcsig látni akarja ennek az együttműködésnek az eredményeit.

A német kormány továbbá nyomást gyakorol Görögországra és Olaszországra, hogy építsék ki végre az uniós menedékkérő-regisztrációs állomásokat (hot spotokat). „Ha lezárjuk a határunkat, nálatok heteken belül bekövetkezik az államkudarc” – vágták egy dél-európai uniós tagállam képviselőjének fejéhez Berlinben. Az EU-t a schengeni övezet összeomlásának rémképével fenyegetik Berlinből, kiemelve, hogy Schengen után a közös belső piac, és végül az egész EU megszűnése következne – írta a Welt am Sonntag.

Ugyanakkor más irányú próbálkozások is tapasztalhatók: a balkáni országok „Berlin diszkrét jelzésére” kezdték kiterjeszteni a visszafordítandó menekültek körét, így újabban Macedónia már az algériai és a marokkói állampolgárokat sem engedi be – tette hozzá a berlini lap.

Hasonló útkeresésről ír a Der Spiegel is, a hetilap szerint az uniópártok vezetésében kedvezően fogadták azt az osztrák javaslatot, hogy német és osztrák rendőrök siessenek a szlovén és a horvát hatóságok segítségére, közösen kezdjenek hozzá a papírok nélkül vagy hamis iratokkal érkező emberek visszafordításához a horvát határon, vagy legkésőbb a szlovén határon. Ez az elképzelés ugyan számos jogi és gyakorlati kérdést felvet, de „politikailag elegánsabb megoldás lenne”, és biztosítaná az „arcvesztés nélküli visszavonulás” lehetőségét Angela Merkelnek – írta a Der Spiegel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »