Veszélyben az olcsó villamos energia

Veszélyben az olcsó villamos energia

Veszélyben az olcsó villamos energia Mészáros Richárd2022. 12. 20., k – 21:03

A többletköltségeket az energiaszolgáltatók sem képesek átvállalni.

Ehhez képest ma ott tartunk, hogy a kormánykoalíció romokban hever, és a háztartások olcsó villamos energiája is távolodni látszik.

Hírdetés

A szlovák kormány ugyan néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy a szlovák háztartások a jövő évben nem fognak magasabb árat fizetni a villamos energiáért, de a Szlovák Villamosművek részvényesei a múlt hét végén nem adták áldásukat a szlovák kormánnyal kötött szerződésre. Ezzel komoly téglát dobtak a fogaskerekek közé éppen akkor, amikor több hónapos várakozás után az Európai Bizottság is végre rábólintott a szerződésre. A szerződés elutasítása mögött természetesen a Szlovák Villamosművek külföldi részvényesei voltak, akik a részvények kétharmadát biztosítják. Az olasz Enel és a cseh EPH csoport közösen mindig érvényesíteni tudja az akaratát, hiszen a privatizáció óta a szlovák állam csak kisebbségi tulajdonos a vállalatban.

Hogy mi vezetett igazán a külföldi részvényesek döntéséhez, arról jelenleg csak spekulálni lehet. Valószínű azonban, hogy elsősorban gazdasági nyomásról van szó, mellyel a többségi tulajdonosok próbálnak garanciákat kicsikarni a szlovák kormányból. Kulcsfontosságú például számukra, hogy a kormány hogyan határozza meg azt az árszintet, mely felett a termelőknek 90 százalékos különadót kell fizetniük. A Szlovák Villamosművek magánrészvényesei jól tudják, hogy a szlovák kormány az energiaárak terén kezd kifutni az időből, ezért kész lesz számukra elfogadhatóbb határértéket megállapítani. A vállalat szóvivője jelezte, hogy a szlovák kormány adóztatási törekvéseit akár a februárban aláírt memorandum megszegésének is lehetne tekinteni.

A szlovák kormány ugyan egy nemrég elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően kényszeríthetné a Szlovák Villamosműveket az olcsó villamos energia szállítására, de ezzel a lépéssel komolyan veszélyeztetné a vállalat pénzügyi stabilitását, és ezzel például a mohi atomerőmű negyedik reaktorblokkjának a befejezését is. Várható ezért, hogy gyors tárgyalásokra kerül sor a kormány és a külföldi részvényesek között, hogy gyorsan pont kerüljön a vita végére.

Tudni kell azonban, hogy a lakossági energiaárak még akkor sem lesznek biztonságban, ha a Szlovák Villamosművek részvényesei igent mondanak a szerződésre. Ezzel ugyanis csak a villamos energia nagykereskedelmi ára volna biztosítva, a biztosan növekvő disztribúciós illetékeket a kormány csak egy elfogatott költségvetés mellett tudja teljes egészében átvállalni. Ennek az esélyei a kormány bukása után jelentősen csökkentek, és nagyon nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi helyzetben összegyűlik a szükséges 76 szavazat. A nagyon valószínű költségvetési provizórium esetén a kormány az ez évi költségvetés kiadásaival lesz kénytelen dolgozni, melyek még ideális esetben is csak pár hónapig lesznek elegendők az energiaárak tompítására. A többletköltségeket az energiaszolgáltató vállalatok sem képesek átvállalni, mert ezek ekkora pénzügyi tartalékokkal egyszerűen nem rendelkeznek. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a szabályozott lakossági energiaárak a végeláthatatlan politikai torzsalkodás áldozatává válnak, aminek nagyon komoly következményei lehetnek a háztartások kiadásaira. Állami segítség nélkül a villamosenergia- árak jövőre több száz százalékkal is növekedhetnek, ami az alacsony jövedelmű háztartások számára egzisztenciális gondokat jelentene.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »