Veszélyben az elnöki szék, trükközéssel próbálkozhat Jakab Péter

Sajtóinformációk szerint nem csak az elnökségért, de mandátumokért is zajlik a harc a Jobbik háza táján.

Még a Jobbik elnökválasztási időpontjának bejelentése előtt baráti alapszervezeteket hozhatott létre Jakab Péter, hogy biztosítsa esélyeit a párt tisztújításán – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap arról is értesült, hogy az előre hozott, rendkívüli választás hátterében Szabó Hajnalka és Végh Noémi mandátumának sorsa áll, a két parlamentbe jutott képviselő ugyanis nem ül be a frakcióba, így helyükért komoly harc indult a Jobbikon belül.

Nem minden ok nélküli a Jobbik előre hozott elnökválasztása, főleg annak tükrében, hogy annak idején Jakab Péter jelenlegi elnök külön kikötötte, hogy elnöki megbízatása a szokástól eltérően két és fél évig tartson.

A lap úgy tudja, a mostani előre hozott tisztújító kongresszus hátterében két jobbikos mandátum sorsa áll.

Szabó Hajnalka és a frissen mandátumhoz jutott Végh Noémi ugyanis nem szándékozik beülni a parlamentbe, a két képviselői helyre pedig mind Jakab Péter, mind Stummer János emberei igényt tartanak.

A május 7-i elnökválasztás eldöntheti, melyik megválasztott pártelnök határozhat a mandátumok betöltéséről. Stummer János elnökjelölti szándéknyilatkozatában ugyan azt írta, ha a tagság bizalmat szavaz neki és ő lesz a Jobbik következő elnöke, esze ágában sincs beülni a parlamentbe, az azonban nyilván fontos lehet, hogy a frakcióban őt támogató és őt képviselő politikus dolgozzon.

Ismert, Jakab Péter a legutóbbi, 2020. januári elnökválasztáson ragaszkodott ahhoz, hogy az általa javasolt személyek legyenek a párt alelnökei. Míg a kilencfős elnökségből az előző parlamenti ciklusban Gyöngyösi Márton EP-képviselőn és Szabó Gábor országos választmányi elnökön kívül mindenki a Jobbik-frakció tagja volt, a mostani választási bukás után mindössze ketten jutottak mandátumhoz Jakabon kívül. Ezért a jelenlegi elnöknek kiemelten fontos lehet, hogy a két megüresedő mandátumot olyan, hozzá hűséges személyek kapják meg, mint például Potocskáné Kőrösi Anita, Lukács László György vagy Szilágyi György.

Hírdetés

Az elnökválasztás tétje tehát elég nagy, nem is csoda, hogy a szavazás kimenetelét az aspiránsok nem bízzák a véletlenre. Egy Jobbikhoz köthető informátor szerint Stummer János és holdudvara néhány héttel ezelőtt felmérte, van-e igény a párton belül Jakab Péter leváltására.

Miután az előző parlamenti ciklusban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként tevékenykedő politikus arra jutott, hogy van igény a trónfosztásra, bejelentkezett a párt elnöki pozíciójára.

A Magyar Nemzet informátora szerint Jakab Péter az országgyűlési választások előtt annyira tartott a vereségtől, illetve az azt esetlegesen követő belső harcoktól, hogy még időben kitalált egy mestertervet, amellyel meghekkelheti a párt tisztújítását.

Eszerint megbízható emberekkel több kisebb pártszervezetet alapít, amelyek delegáltjai rá fognak szavazni az elnökválasztás során. Úgy tudjuk, a Jobbik jelenlegi vezére ezt a feladatot arra a – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei – Földi Istvánra bízta, akivel korábban egy videóban együtt ropták a táncot egy szabolcsi disznótoron.

Egy ilyen pártszervezet létrehozásának a menete a következő: a Jakab Péter által kinevezett pártigazgató, Lejer Zoltán engedélyezése után létre jöhet a helyi alakuló ülés, amit szintén a pártigazgató szignál, majd ezt követően az országos elnökségnek kell elfogadnia az alakítás tényét. Egy kisebb faluban három emberre van szükség egy szervezet létrehozásához. Ráadásul az sem követelmény, hogy a tagok helyi lakosok legyenek.

Néhány nap alatt így Jakabék több szervezetet hozhattak létre, amelyek delegáltjai a jelenlegi pártelnök mellett tehetik le majd a voksukat.

Mindezt még a tisztújító kongresszus időpontjának bejelentése előtt kellett hogy megtegye a jelenlegi pártelnök, hiszen arra csak az addig bejegyzett szervezetek delegálhatnak jelöltet.

A Jobbik tisztújító kongresszusán már két évvel ezelőtt is igen különös körülmények között lehetett elnök Jakab Péter. Egyrészt a megválasztott elnök több feltételt is szabott a tagságnak. Az elnökségi tagok megválasztása mellett a Jobbik alapszabályában rögzített kétéves posztot Jakab – az országgyűlési választásokra hivatkozva – két és fél évre kérte. Mindezek mellett a 366 küldött által leadott szavazatokat több órán keresztül számolták, az egyik ládában pedig egyesek szerint az összes voks Jakab Pétert támogatta, míg a többi 4-5 doboz vegyes volt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »