Richard Takáč (Smer-SD) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint Szlovákia a következő programozási időszakban 20–30%-kal kevesebb forráshoz juthat a mezőgazdasági szektorban. Ezt pénteken jelentette ki a Francesco Lollobrigida olasz mezőgazdasági, élelmiszer-szuverenitási és erdészeti miniszterrel folytatott kétoldalú tárgyalását követő sajtótájékoztatón, utalva a 2028-tól érvényes új uniós költségvetési tervezetről és a 2027 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) formájáról szóló vitákra.
Az Európai Bizottság a mezőgazdasági ágazat forrásainak csökkentésével számol 2028 után. Takáč figyelmeztetett, hogy 2028-at követően elvileg nem alkalmaznák tovább a külső konvergenciát (a közvetlen kifizetések kiegyenlítését), miközben Szlovákia a közvetlen kifizetések tekintetében jelenleg a régebbi tagállamok szintjének körülbelül 83%-án áll. „Teljes komolysággal kijelenthetjük, hogy az új programozási időszakban 20–30%-kal kevesebb pénzünk lesz a szlovákiai mezőgazdasági szektor számára” – mondta a miniszter.
„Szuperalap” és a kifizetések felső határa
Takáč fontosnak tartja a KAP szerkezeti változásairól szóló vitát is. Elmondása szerint a Bizottság egy „szuperalap” létrehozását, valamint az első és a második pillér összevonását mérlegeli. „Vannak bizonyos dolgok, amelyekről vita folyik” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Szlovákia olyan beállítások mellett fog érvelni, amelyek figyelembe veszik a hazai mezőgazdaság szerkezetét.
A miniszter szerint kulcsfontosságú, hogy a közvetlen kifizetések maximalizálása (stoppolása) önkéntes maradjon. A végfelhasználónkénti 100 000 eurós kötelező felső határ a nagygazdaságok magas szlovákiai aránya miatt alapjaiban rengetné meg az ágazatot. „Egy ilyen szabályozás a nálunk lévő mezőgazdasági szektor teljes felszámolását jelentené” – szögezte le.
Takáč egyúttal bírálta, hogy a javaslatokból ki akarják zárni az élelmiszeripart. Ennek a KAP-on belüli jogosultságának megőrzését az élelmiszer-önellátás és a feldolgozóipari beruházások szempontjából is fontosnak nevezte.
Zöld célok és energiaárak
A miniszter érintette az európai mezőgazdaság versenyképességét is. Szerinte azt a „túlzott zöld célok” és a magas uniós energiaárak gyengítik, amelyek állítása szerint többszörösen magasabbak, mint a világ más részein. Üdvözölte, hogy az energiaárak csökkentésének kérdését több vezető, köztük az olasz miniszterelnök is felveti, aminek célja, hogy az EU jobban tudjon versenyezni a harmadik országokkal.
Kereskedelmi megállapodások és Ukrajna
A tárgyalások témái között szerepeltek a harmadik országokkal kötött kereskedelmi megállapodások is, beleértve a Mercosurt. Takáč hangsúlyozta: szükséges, hogy az EU-ba irányuló importnál ugyanazokat a szabványokat alkalmazzák, amelyeket az európai mezőgazdászoknak és élelmiszeripari szereplőknek be kell tartaniuk, valamint rendszeres ellenőrzésre van szükség. Szlovákia szorgalmazni fogja egy külön alap létrehozását is, amely az import okozta kiesések és problémák esetén nyújtana kártérítést.
A legnagyobb problémának az ukrajnai importot nevezte, mivel Szlovákia közvetlen szomszédos ország, és a közelség a miniszter szerint minden más kereskedelmi megállapodásnál nagyobb nyomást gyakorol a hazai piacra.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: TASR/Jaroslav Novák
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


