Veszélyben a német autóipar

Veszélyben a német autóipar

A német autóipar néhány éven belül elveszítheti vezető világpiaci rangját az autó ellen indult politikai „hadjárat” miatt Herbert Diess, a Volkswagen AG vezérigazgatója szerint.

A jelenlegi helyzetben 50:50 százalék esélyt adok annak, hogy a német autóipar tíz év múlva még az autóipar élvonalába tartozik majd

Hírdetés

– jelentette ki Herbert Diess a Wolfsburgban tartott autóipari beszállítói konferencián. A Volkswagen AG vezérigazgatója úgy fogalmazott, a független egyéni mobilitás és ezáltal maga az autó ellen az utóbbi időkben indult hadjárat már az iparág létét veszélyeztető mértéket öltött. Rámutatott, az új károsanyag-kibocsátási mérési eljárás, a WLTP a „teljesítőképessége határára sodorta” az autóipart.

Ahhoz, hogy a konszern 2030-ra az uniós terveknek megfelelően 30 százalékkal csökkenteni tudja modellpalettája átlagos szén-dioxid-kibocsátását, legalább 30 százalékra kell emelnie az elektromos autók részarányát eladásaiban.

Ez pedig már 2020-ig 14 ezer munkahely elveszítését jelentené a motorgyártásban.

Ugyanakkor ezalatt az idő alatt Németország szén-dioxid-kibocsátása emelkedne, hiszen az áramtermelés egyelőre túlnyomórészt barnaszén-tüzelésű erőművekre támaszkodik – hívta fel a figyelmet.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »