Veszélyben a globális élelmiszerellátás – vélik a vetőmagokkal foglalkozó óriáscég elemzői

Veszélyben a globális élelmiszerellátás – vélik a vetőmagokkal foglalkozó óriáscég elemzői

Veszélyben a globális élelmiszerellátás – jelentették ki a Syngenta Group elemzői a Bloomberg szerint. A szakértők szerint “komoly fenyegetésekkel szembesül az élelmezésbiztonság”, többek között az infláció, a műtrágyahiány és az ukrajnai háború együttes hatásai miatt.

Leszögezték, hogy a világ már a háború előtt is élelmiszerválsággal küzdött, mivel a legalapvetőbb élelmiszerek árai is megugrottak, a éhezés mértéke pedig nőni kezdett a világban. Az Ukrajna elleni orosz invázió miatt a európai export jelentősen visszaesett.

A helyzetet jól illusztrálja, hogy az elsősorban vetőmaggal foglalkozó Syngenta világcég ukrajnai tevékenysége bevallottan “nem nyereséges”, méghozzá azért, mert a mezőgazdasági inputokat Ukrajnában hitelből finanszírozzák, magas nemteljesítési kockázattal.

Hírdetés

“Az általunk szállított áruk már nincsenek biztosítva veszteség/károkozás ellen. Tudatosan vállaltuk ezt a kockázatot, hisszük, hogy ez a helyes lépés”

nyilatkozta a cég.

A Syngenta szerint körülbelül 400 millió ember élelmezésbiztonsága függ Oroszországtól és ukrajnától együtt a globális élelmiszerellátási-láncban betöltött szerepük miatt. Mindkét ország a svájci székhelyű óriásvállalat forgalmából ,2-2 százalékot képvisel.

Bloomberg.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »