Veszélybe kerülhet Vajna Tímea öröksége

Veszélybe kerülhet Vajna Tímea öröksége

Át akarta alakítani az Andy Vajnától örökölt legértékesebb céget, de a cégbíróság nem engedte be az új tulajdonosokat. De van ennél egy nagyobb probléma is.

Két új tulajdonost engedett volna be a Vajna-örökség jelentős részét összefogó cégbe Andy Vajna özvegye, de a cégbíróság formai okokból elutasította az eladást. Így Vajna Tímea maradt a nem sokkal férje halála előtt alapított, közel 40 milliárdot érő AV Perfect Kft. egyetlen tulajdonosa.

Andy Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, a dokumentum eredeti példánya azonban eltűnt, így Vajna Tímeára szállt minden, beleértve az AV Perfect Kft-t is, ami a legmeghatározóbb vagyonelem. A filmproducer néhány héttel a halála előtt a teljes cégbirodalmát átszervezte, és ebbe a társaságba pakolta bele minden céges érdekeltségét. Ezt akkor valamivel több mint 130 millió dollárra értékelték fel, most a vállalat forintban kifejezve 36-39 milliárd forintot ér – írja a G7.hu.

Hírdetés

Vajna Tímea bár kizárólagos tulajdonos lett, de néhai férje üzlettársával és bizalmasával, Samuel R. Falconelloval közösen lettek ügyvezetők. Nem egész három héttel később az örökös pedig úgy döntött, hogy tulajdonosként is beengedi Falconellót és egy Las Vegas-i bejegyzésű vagyonkezelőt, a Premier Trust Inc-t a cégbe 0,001 százalékos tulajdonosként.

A cégiratok szerint Vajna Tímea nem egyszerűen el akart adni egy minimális részesedést két partnerének, hanem a vállalat teljes, 100 százalékos üzletrészét osztatlan közös tulajdonná alakították volna, és ezen osztoztak volna a megadott arányban. A gond csak azt, hogy az AV Perfect egy egyszemélyes társaság, azaz definíció szerint egy tulajdonosa van, és ezen az átalakítás során sem változtattak. A cégbíróság pedig úgy ítélte meg, hogy ha egy vállalat mögött több tulajdonos áll, akkor az abban az esetben sem egyszemélyes, ha egyébként az üzletrészt osztatlan közös tulajdonba adják.

Bár a tulajdonosi viszonyok végül nem változtak, az AV Perfect Kft.nek a hatályos jogszabályok szerint valószínűleg már régen el kellett volna rendelni a kényszertörlését. A társaság ugyanis még mindig nem adott le beszámolót a 2018-as üzleti évéről, pedig ennek a határideje május vége volt. Ilyen esetben az adóhatóság kétszer felszólítja az érintett céget, hogy pótolja az elmaradását, ám ha az ennek így sem tesz eleget, akkor bírság kiszabása mellett a NAV törli a vállalat adószámát és kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »