Hatvan-Tápióbicske-Isaszeg, illetve Nagysalló és Komárom neveinek hallatán a magyar hadtörténelem egyik, ha nem a legdicsőségesebb fejezete jut mindannyiunk eszébe. A történelemtanításban kiemelt helyet foglal el a szabadságharc 1849. március végétől május 21-ig terjedő időszaka, nem véletlenül: az osztrák császári erők által 1848/49 telére Kelet-Magyarországra szorított honvédsereg a Tisza-vonal mögül kitörve két olyan offenzívát vitt véghez, ami a magyar hadtörténet legfényesebb lapjaira kívánkozik. Bár az osztrák főerők megsemmisítése nem sikerült, a „dicsőséges tavaszi hadjárat” révén Buda és Pest mellett az ország 90%-a felszabadult, és visszakerült a magyar kormány kezére. Lássuk, hogyan sikerült a magyar seregnek a túlerő ellenében győzelemre vinni – ha csak ideiglenesen is – a szabadságharc ügyét.
1848-1849 telét átvészelve igencsak szorult helyzetben volt a forradalmi Magyarország. Mire kitavaszodott, a fegyveres harc a bécsi udvarral immár fél éve, a délvidéki polgárháborút is hozzászámítva több mint nyolc hónapja zajlott.
A császári erők magyarországi fővezére, Alfred zu Windisch-Grätz december-januári támadását és a magyar visszavonulást követően a Tiszántúlnak kellett a háború minden terhét viselnie. Ez, annak ellenére, hogy Bem József mindvégig zseniális taktikusként tartotta sakkban az Erdélyből kitörni szándékozó ellenséges erőket, hosszabb távon tarthatatlan volt, a magyar kormányzat támadásra kényszerült.
A készülődő offenzívát segítette, hogy március 12-re kiújultak a harcok Itáliában, ami ismét lekötötte a császári erőket. Joseph Radetzkynek köszönhetően azonban a 23-i novarai csata császári győzelemmel végződött, így Bécs ismét a Kárpát-medence felé koncentrálhatta erőit. Március 18-án Windisch-Grätz tiszai áttörési terveit egy cibakházi magyar átkelés hiúsította meg, ám azt ekkor még nem sikerült kiaknázni.
A magyarországi hadak főparancsnokságát a beteg Vetter Antaltól március 30-án vette át Görgey Artúr, akinek nevét a tavaszi hadjárat tette igazán ismertté. A hadjárat alapjait Kossuth Lajos jelenlétében tárgyalták meg Egerben. A szakirodalom általában Klapka György és Görgey, mások Henryk Dembinski vagy Vetter Antal érdemének tartják a haditervek kidolgozását. Egy biztos: az 1848–1849-es önvédelmi háború és szabadságharc nem szűkölködött a katonai lángelmékben.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
