Vérző beteggel száguldott a mentő, leintették a buszra váró részeg fiatalok

Vérző beteggel száguldott a mentő, leintették a buszra váró részeg fiatalok

Két kézzel kalimpáló fiatalok miatt állt meg tegnap éjjel az Andrássy úton, az a szirénázó eset kocsi, ami egy vérző sérülttel tartott épp kórházba. A mentő vezetője vette észre a buszmegállóban álló csapatot, akik egyértelműen a mentőnek integettek. Amikor az egység megállt páran azonnal kereket oldottak a társaságból, de ami ezután következett az kiverte a biztosítékot még a jó szándékú segítőknél is.

Hírdetés

Az illuminált csapat szószólója kacarászva kérdezte a mentő vezetőjét, hogy nem vinnék-e el őket az Oktogonig. Mint mondta, a hidegben nem győzik kivárni az éjszakai buszt, ezért gondolták, ha már úgyis arra megy a mentő, igazán felvehetné őket. Az egység tagjai a döbbenettől szinte szóhoz sem jutottak. Miután kiderült, hogy a fiatalok nem szorulnak mentőellátásra, a mentők minimális időveszteséggel folytathatták útjukat a sérülttel. „Úgy integettek, azt hittem valami nagy baj van. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért állítanak meg egy villogó mentőautót.”- mondta a gépkocsivezető, aki még a reggeli váltásnál is az eset hatása alatt volt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »