Vérlázító magyargyűlölet Kolozsváron – megverték a kolozsvári színészt

Magyarul beszélt, ezért bántalmazták a kolozsvári Váróterem Projekt társulatvezetőjét, Imecs-Magdó Leventét Kolozsváron – írja a Maszol a 30 éves színész nekik küldött levelére hivatkozva.

A társulatvezető barátaival, ismerőseivel sörözött egy kolozsvári szórakozóhelyen múlt pénteken. Távozásuk után úgy döntöttek, bemennek egy üzletbe pár sört és kólát venni. Mikor a boltban arról tanakodtak, mit is kérjenek, megjelent az üzlet hátsó helyiségéből egy ittas, magas, kopasz férfi, aki számon kérte rajtuk, miért is beszélnek magyarul Romániában.

Erre a színész azzal felelt, mivel unokatestvére – a társaság egyik tagja – magyarországi, nyilván magyarul beszél vele. Ezután a kopasz férfinek hiába próbálták elmagyarázni a szabad anyanyelvhasználathoz fűződő jogukat, a vita eredménytelen volt – így az ügy dulakodásig fajult.

Ekkor odament az eladó és az éjjeliőr is, akik hamar a kopasz román férfi pártjára álltak. A magyarországi unokatestvért egyáltalán nem bántották, csupán a határon túliakkal dulakodtak. „Illetve a kopasz fickó szájából elhangzott egy ilyesmi mondat az éjjeliőr felé, aki egyébként egy idősebb, alacsonyabb pasas volt: én neked elnézem, hogy magyarul beszélj, de ezek itt ne beszéljenek magyarul. Ebből arra következtettünk, hogy az éjjeliőr is magyar nemzetiségű volt” – elemezte a történteket a színész.

Hírdetés

Látva a kialakult helyzetet, a magyarországi unokatestvér felvetette, hogy ne vegyenek semmit, és nyugodtan távozzanak. Mikor a magas, kopasz férfin magukat átverekedve távoztak, az eladó és az éjjeliőr követte őket – azzal vádaskodtak, hogy a társaság lopni akart volna a boltból, majd verekedésbe kezdtek.

„Ekkor kaptam az ökölütést az államra, amitől megtántorodva a szomszéd üzlethelyiség ajtajának csapódtam. Általában békítő szándékkal léptem fel, konkrétan emlékszem, ahogy két kezemet feltartva lépek eléjük és azt mondom »Haideți să ne calmăm!« (Gyertek, nyugodjunk le!) – ekkor kaphattam az öklöst” – idézi fel a történteket Imecs-Magdó.

Ezután az eladó egy széket kapott fel, hogy a társasághoz vágja, majd a színész-unokatestvér is felkapott egyet. A magyarországi rokont sikerült lenyugtatni, majd a társaság távozott. Imecs-Magdón kívül mást nem ért ütés.

A társulatvezető felháborítónak tartotta, hogy az üzlet személyzete ittasan, erőszakosan lépjen fel a vendégekkel szemben. Felháborító továbbá, hogy az éjjeliőr magyarként ver magyarokat etnikai alapon, a legfelháborítóbb viszont az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés – írta a társulatvezető.

Imecs-Magdó ennek ellenére nem tett feljelentést, csupán fontosnak tartotta a sajtón keresztül felhívni a figyelmet a történtekre.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »