Verhofstadt Szlovákiából fenyeget

Verhofstadt Szlovákiából fenyeget

Az uniónak fel kell hagynia a szabálysértő kormányok finanszírozásával, itt az ideje megmutatni, hogy az EU sztenderdjeinek lenézéséért fizetni kell – írta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának (ALDE) vezetője a pozsonyi liberális Sme napilap hasábjain csütörtökön megjelentetett véleménycikkében.

Cikkének bevezetőjében a liberális politikus az EU kohéziós politikájának célkitűzéseiről, feladatairól illetve arról ír, hogy a kohéziós alap juttatásainak milyen hozadékai voltak az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagországok számára. Az unió 2020 és 2027 közötti költségvetése és azon belül a kohéziós alap összegeinek várható szétosztása kapcsán Verhofstadt rámutatott: az Európai Bizottság javaslataival kapcsolatban “kemény” tárgyalásokra van kilátás, azért is, mert az elmúlt években új prioritások kerültek az előtérbe, köztük a határok védelme, a migráció és több közös védelmi projekt is. Hozzátette: a helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy az unió vezetői abban reménykednek, hogy Nagy-Britannia távozása után is a jelenlegi szinten tudnak majd költeni.

A legutóbbi költségvetési tárgyalások, 2014 óta viszont a legfontosabb politikai fejlődés – fontosabb mint a Brexit vagy a menekültek beáramlása – valószínűleg az illiberális, jobboldali populista kormányok létrejötte volt Magyarországon és Lengyelországban

– vélekedett Verhofstadt. Hozzátette: Lengyelország és Magyarország a kohéziós alapokból a 2014 és 2020 közötti időszakban 77 illetve 22 milliárd euróval részesült, s ezt a “nagylelkűséget” jelentős mértékben dotálta Németország, Franciaország és Nagy Britannia.

Lengyelország és Magyarország autoriter kormányai, ahelyett, hogy elfogadták volna azokat az értékeket, ahonnét ez a nagylelkűség eredeztethető, már aláássák a jogállamot és leépítik a bírósági rendszert

– jegyezte meg a liberális politikus.

Leszögezte:

Ha ezeknek az országoknak az egyike ma folyamodna EU tagságért, igyekezetüket elutasítanák. Mindkét kormány élesen fellép az NGO-k ellen, elnyomják vagy uralják a médiát

Hírdetés

– állította Verhofstadt, aki szerint

a parlamenti választás előtt “Orbán kormánya idegengyűlölettel és antiszemita propagandával etette az országot”,

a lengyel kormányzó párttal szemben pedig a bíróságok függetlenségének korlátozása és az unió törvényi normáinak ismételt megsértése miatt folytat vizsgálatot az EB. A liberális politikus leszögezte:

elfogadhatatlan, hogy az EU adófizetőinek pénzét tékozló terveik megvalósítására fordítsák azok az illiberális elitek, amelyek a legkisebb sajnálatot sem mutatják azoknak a demokratikus intézményeknek az aláásásakor, amelyek az uniót azzá teszik, ami.

Hozzátette: éppen ezért az EU-nak be kellene vezetnie a szabályok betartásának monitorozását, és szükség esetén a pénzek befagyasztásával is élnie kellene.

A hetedik cikkely érvényesítése esetén a támogatások összegeit egy tartalékalapba kellene átcsoportosítani, és amíg a folyamatot fel nem oldják, ezeket a pénzeket támogatásként egyetemek, kutatóközpontok és a polgári társadalom más csoportjainak kellene megkapniuk – vélekedett Verhofstadt, aki szerint ez a hozzáállás megmutatná a “durcás” országok lakóinak, hogy az EU nem őket akarja büntetni kormányaik viselkedéséért.

MTI

 

The post Verhofstadt Szlovákiából fenyeget appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »