Veréssel távolították el a lakásvédőket egy kilakoltatásnál

Veréssel távolították el a lakásvédőket egy kilakoltatásnál

Másik lakás felajánlása és elhelyezés nélkül lakoltatott ki a Ferencvárosi Önkormányzat egy párt kiskorú gyermekükkel. A 29 négyzetméteres önkormányzati lakásban 20 éve élt a család, holott a a Város Mindenkié jogvédő szervezet szerint a penészes lakás egy olyan önkormányzati tulajdonú épületben van, amelyben most is több befalazott, üresen álló lakás áll.

A jogvédők szerint ezt a lakást is be fogja falazni az önkormányzat. A családot csak három nappal a kilakoltatás előtt értesítették, szóban, de vasárnap semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

A kilakoltatás indoka az volt, hogy a családnak jelentős lakbér tartozása halmozódott fel, ami a jogvédők szerint amiatt fordulhatott elő, hogy a volt bérlő férjével különvált, de betegség és munkanélküliség is sújtja. Ugyanakkor a volt bérlőnek jelenleg ismét érvényes részletfizetési szerződése van a több mint másfél millió forintos tartozásra és az abban foglalt kötelezettségeknek a megállapodás megkötése óta folyamatosan eleget tett, tehát fizette a havi törlesztőrészleteket.

Nem sikerült elérni, hogy az önkormányzat legalább arra tekintettel függessze fel a kilakoltatást, hogy a család – segítséggel – félmillió forintot egy összegben tudott volna törleszteni az adósságból, írja a jogvédő szervezet. Ezen túl, a család a jelenleginél magasabb összegű törlesztő részletet is vállalt volna, és ezt fel is ajánlotta az önkormányzatnak.

Mivel az önkormányzat többszöri kérésre is elutasította a kilakoltatás felfüggesztést, A Város Mindenkié szerda reggel élőlánccal próbálta megakadályozni a kilakoltatást – sajnos sikertelenül, olvasható a civil szervezet közleményében.

A rendőrök egyenként szakították ki a több mint negyven aktivistát egymás karjaiból, akik a családok éve feliratú táblákat tartottak fel, eltávolították őket a lakás elől, amelyből aztán a családot kilakoltatták. "Az élőlánc egyik résztvevőjét a kilakoltatás során az önkormányzat által odarendelt egyik költöztető bántalmazta, a költöztető ellen információnk szerint súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás", írja a szervezet.

A szervezet szerint az önkormányzat nem a dolgát teszi, hanem épp ellenkezőleg, hajléktalanná tettek egy gyermekes családot.

Hírdetés

Az önkormányzat csütörtökön reggel azt írta, hogy „a Sobieski János utcában történő tíz éve tartó folyamatról a sajtóban félrevezető információk jelentek meg”.

  • Az önkormányzat szerint az érintett ingatlant "H. J. és H-né B. M. 2000 októbere és 2008 júliusa között szociális bérlakásként bérelte a Ferencvárosi Önkormányzattól, havi 16.660,- Forint lakásdíjért.
  • A bérleti szerződésüket Ferencváros Önkormányzata 2000 és 2008 között lakásdíj tartozás miatt több alkalommal felmondta, határozott idejű szerződésük 2008. július 22-én megszűnt".
  • Az önkormányzat ezután azért nem hosszabbított, mert "nagy összegű tartozás" halmozódott fel, és azóta H-né jogcím nélküli lakáshasználó. Az is kiderül a közleményből, hogy „Ferencváros polgármestere 2016-ban méltányosságot gyakorolt, ekkor a lakáskiürítés elhalasztásra került, és a jogcím nélküli lakáshasználó a lakásban maradhatott”.
  • Azt is írják, hogy "az elmúlt tizennyolc évben" az önkormányzat szociális támogatási jogcímeken közel 900 000 forintot adott a nőnek (ez havonta majdnem 4200 forintot jelent).
  • A helyzet rendezése érdekében, H-né 2016-ban a végrehajtóval részletfizetési megállapodást kötött, amelyben vállalta, hogy a fennálló több mint 1.750.000,- Forint tartozását 60 egyenlő részletben megfizeti.
  • A megállapodás ellenére részletfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az eltelt időben tartozása több mint kétmillió Forintra emelkedett.
  • A volt bérlő 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kiskorú gyermekét az anyai nagyszülőknél elhelyezi.
  • A kiskorú gyermek eközben korábban elköltözött édesapjához került, ahonnan már rendszeresen jár iskolába.
  • „Ferencváros Önkormányzata a közel két évtized alatt a törvény adta lehetőségeket is meghaladó mértékben minden eszközzel támogatta H-né B. M-t életkörülményei rendezésében” – állapította meg magáról az önkormányzat.

    (Index)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »