Venzone különös múmiái: A fel nem oszló testek megoldatlan rejtélye

Venzone különös múmiái: A fel nem oszló testek megoldatlan rejtélye

Ezeket a furcsa múmiákat az olaszországi Venzone-ban találták, amely egy Udine megyében lévő kis falucska. Az elsőt 1647-ben fedezték fel, majd onnantól kezdve csakhamar hasonló régi testek kerültek elő a városi katedrális alól.

 

A tudósok nem kevesebb, mint 42 múmiát találtak, de a régiót 1976-ban sújtó egyik földrengés következtében, a múmiák száma 12-re fogyatkozott.

 

A Venzone-ban található múmiákat az tette szokatlanná és módfelett rejtélyessé, hogy soha nem oszlottak szét. A kutatók vizsgálatokat kezdtek végezni a régi testeken annak megállapítása céljából, hogy mi akadályozta meg a felbomlásukat.

 

A Venzone-i múmiák. Image credit: Jean-Marc Pascolo

 

A múmiák megjelenésüket tekintve hasonlók voltak és ugyanazokat a jellegzetességeket mutatták, miután sor került az elemzésükre.

A testek megőrizték a formájukat és a sajátosságaikat. Bár jelentős átalakulásokon mentek keresztül, továbbra is felismerhetők maradtak.

 

A tetemek rendkívül könnyűek voltak, a kutatóknak pedig feltűnt, hogy a bőrük, amely sárgás-barna árnyalatú volt, napbarnítottnak tűnt. A múmiák súlya 22-44 font (10-20 kg) között változott a magasságuk tekintetében.

 

Hamarosan világossá vált, hogy ezeket az embereket természetes folyamatok mumifikálták, azonban a Venzone-i múmiák konzerválódásának oka rejtély maradt.

 

 

F. Savorgnan de Brazza a Literary Digest-ben megjelent egyik cikkében azt állította, hogy „a holttestek konzerválása kémiai anyagok használatával, mesterséges úton is megvalósulhatott, akárcsak az egyiptomi, a perui és a mexikói múmiák esetében.

 

A mumifikálódás olykor természetes is lehet: bizonyos síroknak és temetőknek megvan az a tulajdonságuk, hogy tartósítják és mumifikálják a testeket, s bár nincs sok ilyen belőlük, azért mégsem annyira ritkák, mint amennyire gondolnánk… Minden efféle esetben a testeket természetesen úton kiszárított és mumifikált állapotban találták, így a sírhelyükről való eltávolításukat követően a testek korlátlan időre ellenálltak a légkör pusztító hatásának.

 

 

Már számos hipotézist felállítottak a Venzone-i sírokban talált testek konzerválódására vonatkozóan. Egyesek ezt a salétrom, a timföld vagy a mész sóinak jelenlétére vezetik vissza, ugyanakkor ilyen sókat nem találtak a sírokban. Az új kutatások igazolták, hogy a mumifikáció nem kémiai hatásnak, hanem egy biológiai folyamatnak köszönhető.

 

Hírdetés

A modern tudósok a Hypha tombicina-t teszik felelőssé eme mumifikációért.

A mikroszkopikus parazita gomba valószínűleg gyorsan hidratálta a testeket, mielőtt azok oszlásnak indultak volna. A Hypha tombicina-t a testek számos részében kimutatták, valamint a fa koporsókat is beborították. A gombák a katedrális sírjában növekednek és egy év leforgása alatt sikerül nekik dehidratálni a testet, illetve pergamenszerűvé tenni a bőrt.

 

A Venzon-i Sant’ Andrea Apostolo katedrális közelében található római temető kápolnájában talált múmia. Image credit: Wikipedia

 

Azonban, még mindig felvetődik némi kétség a tekintetben, hogy vajon a Hypha parazita áll-e a háttérben. Egyes tudósok feltételezik, hogy a környező földben található mészkő jelenléte lehet a bűnös.

 

A halottak templomokban történő eltemetésének gyakorlatát később betiltották, ami megakadályozza a természetes folyamatok további megfigyelését.

Miközben számos teória kínálkozik a múmiák konzerválódásának okára, továbbra sincs meggyőző állásfoglalás arról, hogy pontosan mi gátolta meg a bomlasztó folyamatokat, így a Venzone-i múmiák egy régi, megoldatlan rejtélynek számítanak.

 

A cikk alapjául szolgáló források: http://www.ancientpages.com/2018/10/22/strange-mummies-of-venzone-ancient-bodies-that-never-decompose-remain-an-unsolved-mystery-2/

 

A cikket fordította és szerkesztette: Száraz György

 

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post Venzone különös múmiái: A fel nem oszló testek megoldatlan rejtélye appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »