Venite adoremus – Keresztény könnyűzenei előadók hangolják szívünket karácsonyra a Mátyás-templomban

Venite adoremus – Keresztény könnyűzenei előadók hangolják szívünket karácsonyra a Mátyás-templomban

December 14-én, az öröm vasárnapján adventi flashmobra, szentmisére és koncertre hív az Eucharist együttes a budapesti Mátyás-templomba. Az Isten dicséretének szentelt esten a Sapszon Ferenc karnagy által vezetett Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola mellett a hazai keresztény könnyűzene ismert előadói működnek közre. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be.

A három részből álló dicsőítő est 17 órakor a Mátyás-templom mellett adventi flashmobbal kezdődik – a jelenlévők együtt énekelhetik majd az előadókkal a Venite adoremus című dalt, amelyet advent első vasárnapján osztott meg az Eucharist együttes.

18 órakor szentmisével folytatódik a program, melyet Erdő Péter bíboros, prímás mutat be advent harmadik vasárnapján.

A szentmise zenei szolgálatát a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola látja el; vezényel Sapszon Ferenc karnagy. 

A keresztény könnyűzene és a klasszikus kórus találkozásában felcsendül Gável Gellért és Sapszon Ferenc karnagy Ave című Üdvözlégy, Mária-megzenésítése is.

Hírdetés

A 19 órakor kezdődő adventi koncerten a hagyományos keresztény könnyűzenei énekek mellett klasszikus karácsonyi énekek is elhangzanak, amelyeket a szervezők és zenei közreműködők reménye szerint a jelenlévők együtt énekelhetnek majd. 

Földi-Kovács Andrea lelki üzeneteket tolmácsol majd a koncert dalai között. Az esten közreműködik a Trüffel Quartet vonósnégyes. 

Az eseményre a belépés díjtalan, de a jelenlévők adományaikkal hozzájárulhatnak a program költségeihez a helyszínen vagy akár előre is. 

Az adventi flashmobra előzetes regisztráció szükséges a venite.sacrosong.hu oldalon. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik a templom előírt befogadóképességéig.

Forrás: Dicsőítő Sziget

Fotó: Nehézy László/Dicsőítő Sziget; Penyigei László/Dicsőítő Sziget

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »