A kórházak Covid-osztályain fekvő betegek számára gyakran a papok jelentik az egyetlen és utolsó kapcsolatot a külvilággal.
A látogatásukat vállaló egyházi emberek feladata és küldetése így még jelentőségteljesebb, hiszen nemcsak gyóntatnak, vigasztalnak, hanem sokszor a családtagok helyett is fogják a haldoklók kezét, bátorítják azokat, akik az életükért küzdenek. Jankó Gábor egyházgellei plébános a dunaszerdahelyi kórházban vállalta ezt a szolgálatot.
Felkérték, vagy önként jelentkezett? Rendszeresen tesztelik? Mennyire lehet személyes a kommunikáció? A hozzátartozók kérik meg, vagy sorban megy mindenkihez? Hogy tapasztalja, nagyon magányosak, elhagyatottak ezek a betegek? Fiatalok is halnak meg ebben, ők meg tudnak békélni azzal, hogy itt a vég? A sors vagy Isten akarata ellen is küzdenek? Gyakran hallja, hogy nem akarok meghalni, igazságtalan, hogy ez épp velem történik? Mivel lehet egy végsőkig kétségbeesett, a haláltól rettegő embert vigasztalni? Mi teszi két idegen ember beszélgetését a steril kórházi környezetben is meghitté? Bevihetik a kórházba a betegek olaját és az oltáriszentséget? A kórházi személyzet is keresi a társaságát, bátorítását? Jobban tudatosítjuk ezentúl, mennyire esendőek vagyunk? Mit üzen azoknak, akik úgy érzik, a koronavírus-járvány az ünneptől is megfosztott bennünket?
A már megvásárolható Vasárnapban ezekre a kérdésekre is választ kapnak Vrabec Mária interjújában.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
