A Velencei-tó Magyarországon a Balaton után a második legkedveltebb tó. Az idelátogatók nyaranta jó időben fürödhetnek, vízisportolhatnak, máskor kirándulhatnak a Velencei-hegységbe, vagy felkereshetik a tó körüli látnivalókat.
A Velencei-tó neve romantikusnak tűnik, az észak-itáliai lagúnák városát juttatja eszünkbe, ahol gondolák úsznak a vízen, s időnként felhangzik az „O sole mio” kezdetű dal. A tó elnevezésének eredetére több magyarázat is létezik, talán a Mátyás király udvarába érkező itáliaiaktól származik; más nézet egy régi halászeszköz, a széljárást mutató szélzászló, a velence megnevezéséhez köti. A tó területe mindössze 25 km², egykor nagy része nádas volt, ma talán csak negyven százalékán hajladoznak a szélben nádszálak. A valamikori halászatot a horgászat váltotta fel. Annak idején a halászok a hálójukhoz a kendert is maguk termesztették. A tó vízszintingadozása régebben oly jelentős volt, hogy 1866-ban teljesen kiszáradt, s a medrében huszárok gyakorlatoztak. A tó élővilágát próbálják megóvni, de a kotrások, feltöltések alapvetően változtatják meg a hagyományos fajok élőhelyét. A nyugati part madárrezervátuma az 1950-es évek végétől védett terület. Egyebek mellett nagy kócsag, kanalasgém, búbos vöcsök, nyári lúd található még itt. S bár a lápos vidék jórészt a múlté, még előfordulnak úszólápok is.
A keleti part faluja Kápolnásnyék (egykoron Pusztanyék), Vörösmarty Mihály gyerekkorának helyszíne. Az 1800-ban született költő versei, elbeszélő költeményei, drámái mellett a Szózat megírása öregbítette hírnevét. Árpád ébredése című munkájával nyílt meg a Pesti Magyar – később Nemzeti – Színház 1837-ben. Számomra sokat jelent a nevével mint szerkesztőével fémjelzett Tudományos Gyűjtemény. Pár évnyi eredeti kötet sorakozik a könyvespolcunkon, s élmény beleolvasni az egykori írásokba. Kápolnásnyéken emlékház őrzi a költő szellemét, a parkban áll a több mint két méter magas szobra és iskola viseli nevét, feleségéét, Csajághy Lauráét pedig az Emlékház mögötti színpad.
Számomra igazi kuriózum volt Velence város református temetőjének egy félholddal díszített sírköve. Romantikus légkör lengi be az itt eltemetett Molla Szadik életét, akit mohamedán szertartás szerint temettek el. Ezt Vámbéry Ármin – a híres orientalista – járta ki szeretett munkatársának, akit közép-ázsiai kutatóútjáról hozott magával. A nyelvzseni Vámbéry a magyarok eredetét kutatta, török–német, német–török szótárt állított össze, s a Budapesti Tudományegyetemen létrehozta az első turkológiai tanszéket a világon. Molla Szadik Vámbéryhez a mekkai zarándoklat reményében csatlakozott, amely a muzulmánok számára az életben egyszer kötelező, de végül Magyarországra jött vele. Mivel beszélte a közép-ázsiai türk nyelveket, a csagatájt is, így a kor kelet felé forduló magyar nyelvészeinek nagy segítségére volt. Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményét is lefordította csagatáj nyelvre, s meséket, mondákat is. Publikációi Csagatai Izsák néven jelentek meg. Jól beszélt magyarul, akadémiai könyvtárosként beilleszkedett, de hitét megtartotta. Velencén szeretett lenni, alakja köré a nép mesés történeteket szőtt, az egyik meg is jelent az Élet és Irodalom című újság 1965. szeptember 4-i számában: eszerint Molla Szadik aranyat kereső törökként került volna ide, s bár megtalálta azt, úgy megszerette a vidéket, hogy itt telepedett le; nevet is változtatott, Árpádnak hívatta magát. „Mert török és magyar valamikor egy nép volt, csak összeveszekedtek azon, hogy kié legyen Buda vára” – idézi a 71 éves Malmos Márton velencei halász adatközlőt Reményi József.
A Velencei-hegység, amely Székesfehérvártól északkeletre, az azonos nevű tó északi partján terül el, inkább csak dombság, hiszen legmagasabb „csúcsa” is csupán 351 méter. Az új Bence-hegyi kilátóba nagy köd lévén nem mentünk fel. A közelében fekvő Nadap faluba látogatók célja a szintezési ősjegy felkeresése. E táj földtörténeti kőzetei stabilak, ezért már az Osztrák–Magyar Monarchia idején, 1888-ban itt alakították ki az egyik úgynevezett szintezési ősjegyet, azaz az Adriai-tenger szintjéhez igazított szintezési pontot, ami a magyarországi tengerszint feletti magasság meghatározásához alapként számított. A gránitsziklán álló obeliszket kerítés védi, a mellette lévő zászlórudakon nem lengett lobogó, de vidám gyerekek ugráltak a Velencei-hegységre jellemző gránitköveken. A II. világháború után újabb szintezési alappontot határoztak meg a Balti-tenger középvízszintjéhez viszonyítva. A technikai fejlődés követelte ki egy GPS viszonyítási hely meghatározását is. A dombon magasodó Palermói Szent Rozália-templom elődjében keresztelték meg Vörösmarty Mihályt, az akkori keresztelőkutat ma is használják. A jelenlegi templom 1904-ben épült, neogótikus stílusban. Magyarországon ritka a járványok elleni védekezés szentjének szentelt templom. Rozália kultusza azonban élhetett, egy róla szóló 17. századi himnusz sorai így kezdődnek: „Tövis nélkül nyílt szép Rósa/ Mirigyesek új orvosa…”
A növény- és állatvilágot a pákozdi-sukorói Pagony Arborétum és Vadaspark is bemutatja. A pandémia miatt zárt kapuval fogadott bennünket, így nem láthattuk az őzeket, vaddisznókat, a tájházat, a halászati kiállítást…, és nem mehettünk végig az erdészeti tanösvényen. A magyar történelembe az 1848–49-es szabadságharc idején írta be nevét Pákozd. A pákozdi csata obeliszkje mellett a Katonai Emlékpark területén több háború emlékműve látható. Ide tartozik a Doni kápolna is, amely a II. világháború 2. hadseregének áldozatai emlékére épült. Az 1942-ben az orosz frontra küldött hadsereg hiányos felszereltsége előrevetítette a jövőt. A Don-kanyarban az oroszok 1943-as téli támadása – német segítség híján, a mínusz 40 fokban – összeroppantotta a magyar haderőt. Több mint százezer áldozat veszett oda, sebesült meg, került fogságba. A kápolna falán emléktáblácskák sora siratja az elpusztult családtagokat. A falu szélén magasodó Miskahuszár tízméteres szobra minden idők magyar huszárjának állít emléket. A monumentális alkotáshoz több mint száz tonna betont használtak fel. A katona a dombról büszkén tekint le, mindenképpen értékelendő, hogy Rohonczi István alkotása magánadományokból valósult meg.
Pákozdról a tó nyugati partjánál elhaladtunk a madárrezervátum mellett, s Dinnyés faluban, a Várpark kapujánál parkoltunk le. A pandémia miatt természetesen zárt kapunál, de lefotózhattam a legutóbbi három évben elnyert Guinness-díjakat. A magánterületen, magánerőből megvalósított szabadtéri kiállítás méltán nyerte el a díjakat „a világ egyetlen anyaghűen megépített vármakettparkjaként”. Az Alekszi Zoltán megálmodta és felépíttette történelmi Magyarország kicsinyített várainak látványát történetük ismertetése és emlékoszlopokon uralkodóink életének, tetteinek leírása egészíti ki.
A Velencei-tó déli partjának nyugat felé eső részén áll az úgynevezett „Sarvajcz köröszt”, ami Sarvajcz Lajosnak – a tragikus körülmények között elhunyt tóbírónak – állít emléket. A tógazda nevét többféleképpen írják. Ő 1928-ban a tóra hirtelen lecsapó viharban a csónakjából kieső vadászt akarván menteni megsérült, s elvérzett. Az életben maradt vadász hálából emeltette a keresztet megmentőjének. Széchenyi Zsigmond, a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc ükunokája, a nagy vadász s vadásztörténetek írója az Ünnepnapok című könyvének Vadludak fejezetében megemlékezik Sarvajcz Lajosról. „Szokás szerint, ma is Lajos kezeli a hosszú tolórudat, ő a »csáklyafásom«… Keskeny a halászcsapás, kanyargós, imitt-amott »varsa« is nehezíti a járást. De Sarvajcz Lajos nemhiába mestere a ladiknak. Másfél öles »csáklyafája« lassú, egyenletes ütemben böki meg a posványos, alig méteres vízfeneket… Dereka meg se billen. Mozdulatlan lábon áll a ladik farában, könnyedén jár kezében a nehéz rúd, akárha könnyű pálca lenne. És zajtalanul. Sosem csobbantja meg nyomában a vizet.” Széchenyi Zsigmond vadászott Európában, Afrikában (hatszor), Indiában, Észak-Amerikában (Alaszkában), élményeit több mint tíz kötetben írta meg.
A Sarvajcz-kőkereszt mellett fakilátóból csodálhattuk meg a téli nádas s a tó északi parti hegyeinek látványát. Itt szerencsénk volt, a ködös idő mindig akkor változott napsütésessé, amikor fotót akartunk készíteni.
Utunk következő állomása Agárd volt, a Gárdonyi Géza utca, amin tematikus sétány vezet végig írónk szülőházáig, Agárdpusztáig. A minden korosztály által ismert Egri csillagok című regény szerzőjének emlékére felújított ház előtt az író ember nagyságú szoborként üldögél, a ház mellett az említett regény inspirálta rönkvárat építettek fel. Gárdonyi színes életpályát mondhat magáénak: volt néptanító, hírlapíró, szépirodalmat művelő. Az Új magyar irodalmi lexikon szerint: „Jellegzetesen amatőr író és gondolkodó: mindent önmaga akar felfedezni, ezért élete szüntelen megfigyelés, kutatás, elmélkedés és önképzés.” Két szélső példa alkotásaira: Dankó Pista cigányprímásnak nótaszövegeket írt, s a „Fel nagy örömre ma született…” kezdetű szent ének szövegének szerzője is ő volt.
A termékeny író az országban sokfelé élt, így számos szobra, emléktáblája található. Agárdon is, a sétány elején, Gárdonyi Géza mellszobrával nézhettünk szembe. Az egykori Nádasdy család kastélyában, az ősparkban a Labdarúgó Akadémia működik. A temetőben a Nádasdy család obeliszkje magasodik tizenkét méteresen az ég felé, s jóllehet rávésve csak egy nevet olvashattunk, de a család több tagja is itt nyugszik. Gróf Nádasdy Borbála, a család élő tagja így fohászkodik a temetői emlékkőhöz: „… Égbeszökő obeliszk, adjál reményt, hitet és békét!”
Kisétálva a tó partjára megdöbbentett bennünket az emberek fegyelmezetlensége. Maszk nélkül grasszáltak csoportokban a sétányon. Amúgy itt tudósok mellszobrait fedezhettük fel, többek között Chernel István ornitológusét, akinek nevét iskola is viseli. Számomra azért volt érdekes, mert unokaöccsével férjem készített interjút Kenyában. Gárdony tereit, parkjait sok köztéri szobor díszíti. A tó körül s a tavon tanösvények szolgálják az élővilág megismertetését az érdeklődőkkel.
Szó esett tóról és Gárdonyiról, vajon összehozhatók-e? Íme egy idézet az írótól: „Az emberi lélek nem olyan, mint a befagyott tó a magányában sem. Sőt éppen a magányban bontakozik ki, mikor csakis magával foglalkozik. Aki visszavonultan él, nagyobb világokat fedez fel, mint aki utazik.” Ki-ki döntse el, igaza van-e. Jómagam szeretek utazni. A pandémia után a Velencei-tóhoz biztosan visszatérek, amikor a kiállítások és a bezárt parkok nyitott kapuval várnak.
Csermák Judit
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
