Vélemények a korona idején

Vélemények a korona idején

Érdekes információkat tudhatunk meg a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének novemberi Covid-helyzetfelméréséből.

Az adatok arról árulkodnak, hogy alaposan megugrott a politika iránt érdeklődők aránya – a korábbi 36 százalékról 57 százalékra –, ugyanakkor nagyon magas (85 százalék) a politikai pártok iránti bizalmatlanság. A válaszadók háromnegyede szerint a politikusok többsége csak a saját, valamint a gazdagok és hatalommal rendelkezők érdekeit tartja szem előtt, 54 százalék szerint pedig épp a pártok képezik az ország fő problémáját. Ugyanennyien nem pártjelöltet, hanem inkább függetlent látnának a parlamenti képviselők helyén.

Négy megkérdezettből három a kormány helyett inkább szakemberekre bízná az ország vezetését, akik nem a pártok, hanem Szlovákia érdekeinek megfelelően hoznák meg döntéseiket. Ugyanis 70 százalék szerint jobb, ha a fontos politikai döntések a független szakértők tudományos ismereteire támaszkodnak, nem pedig a megválasztott politikusok véleményeire. A lakosság a tudományos intézményekben bízik a leginkább, ami 64 százalékos bizalmat jelent. Platón és a többiek, akik réges-rég leírták, hogy a tanult főknek kellene kormányozni – Auguste Comte szerint egész pontosan a szociológiai tudomány művelőinek, bocsánat, ezt nem hagyhattam ki –, most örömükben bukfenceket vetnek (a sírjukban). Egy gyilkos vírus kellett ahhoz, hogy nőjön a tudósok ázsiója. Optimizmusra ad okot, hogy történik ez annak ellenére, hogy a kormányfő és még néhány politikus részéről az utóbbi időben számos méltatlanságot kellett elszenvedniük a szakértőknek.

Hírdetés

Két hónappal ezelőtt a kormányt illetően a legtöbben (52 százalék) azzal voltak elégedetlenek, ahogyan a szociális támogatásokat kezelte. A járványhelyzet kezelésével 28 százalék volt elégedett. A demokrácia működésével még kevesebben, csak 17 százalék, ezzel szemben 54 százalék elégedetlenségét fejezte ki.

Arról, hogy a kormány megfigyelheti-e a lakosságot és gyűjthet-e róla információkat, a megkérdezettek egyértelműen negatívan vélekedtek. A külső területen történő, kamerás megfigyeléssel is csak 39 százalék értett egyet, pedig az már sok helyen működik és tényleg hasznos lehet. Az interneten érkező információk monitorozását azonban kerek 90 százalékuk ellenzi, azt pedig, hogy bárkiről lehessen a tudtán kívül információkat gyűjteni, 88 százalékuk elutasította (itt jut eszembe Ed Snowden könyvének az a részlete, amikor leírja, hogy még titkosszolgálati ügynökként beül a számítógép elé, és képes több százezer emberről mindent megtudni).

A járvány idején azonban a lakosság is megengedőbb. 44 százalék egyetért azzal, hogy az állami szervek mobilapplikációval követhessék a Covid-pozitív személyek mozgását és ezt nyilvánosságra is hozhassák. 19 százalék azt is jóváhagyja, hogy a polgárokat a tudtukon kívül megfigyelhessék.

Mondjuk a műholdas Google-térképen keresztül szinte a szobámba látok.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »