Vélemény a Die Presse-ben: Őszinte a Jobbik néppártosodása

Vélemény a Die Presse-ben: Őszinte a Jobbik néppártosodása

Teplán István szerint a nevében még mindig fiatal és demokrata Fidesz mára már nem fiatal és semmiképpen nem demokrata. Nincs választási programja sem, szavazótáborának egybetartását bevándorló, Brüsszel, és (saját egykori támogatójuk) Soros György elleni indulatok felkorbácsolására építi. A hagyományos baloldali ellenzékről úgy vélekedett, az folyamatosan gyengül és osztódik, illetve valószínűleg nem is fog megújulni, amíg egy teljesen új generáció át nem veszi az irányítást, erre azonban a társadalomtudós nem sok esélyt lát a közeljövőben.

 

Teplán István volt a moderátora a november 27-i nemzetközi konferenciának, amit az Európai Parlamentben, Brüsszelben rendeztek a bérunió témájában. A társadalomtudós az Alfahírnek is nyilatkozott.

Teplán István az ellenzék legígéretesebb miniszterelnök-jelöltjeinek „a kiváló személyes tulajdonságokkal rendelkező” Szél Bernadettet, az LMP társelnökét, illetve a pártját megújító Vona Gábort, a Jobbik elnökét tartja.

„A radikalizmusától (és radikálisaitól) megszabadult Jobbik az aktív és a jelenlegi helyzettel elégedetlen, kormányváltást akaró választók számára egyre inkább reális alternatívát jelent”

– írta. Hozzátette: ezt a helyzetet konzervatív, baloldali és liberális elemzők is kezdik felismerni, komolyan számolva egy – az LMP-nél jóval nagyobb támogatottságú – Jobbik előretörésével. A társadalomtudós azt is leszögezte: a Jobbik nélkül nem lehet kormányváltás Magyarországon.

„Mi a nagyobb veszély: egy peronista, Orbán-rezsim bebetonozása Putyin Oroszországának árnyékában, vagy a Jobbik kormányra kerülése egy koalíció részeként?”

– tette fel a kérdést.

Teplán István szerint a Jobbik valóban végrehajtott egy néppárti fordulatot és meghirdette, hogy befogadó mozgalom akar lenni a következő mottóval: „azt keresve, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt.”

Vendégkommentárjában azzal érvelt, hogy a Jobbik nyilvánosan bocsánatot kért mindazoktól, akiket korábban esetleg megsértett.

„Teljesen megváltoztatta Brüsszellel kapcsolatos álláspontját, és egy nemzetközi nyitás keretében új kapcsolatokat épít egy jobb Európai Unió kialakítása érdekében. Ellentétben az orbáni Brüsszel-ellenes szabadságharccal, a Jobbik akár egy szorosabb, erősebb kompetenciákkal rendelkező Uniót is el tud fogadni, ha az Magyarország érdekeit szolgálja”

– írta a társadalomtudós.

Arra is kitért, hogy míg a kormány a bevándorlás megakadályozását helyezte középpontba, addig a Jobbik a hazai munkaerő elvándorlását kívánja megfékezni. Arra hívta fel a figyelmet az osztrák lapban, hogy a Jobbik hívta életre, illetve állt az élére a béruniós kezdeményezésnek, amelyhez szakszervezetek és társadalmi szervezetek kapcsolódtak Magyarországon, illetve azon kívülről is.

„Ez a Jobbik által elindított polgári kezdeményezés csökkenteni kívánja az indokolatlan bérkülönbségeket az Unió központi és periférikus országai között, ami az elvándorlás fő kiváltó oka”

– mutatott rá Teplán István.

Azt is írta, hogy a bérunió kifejezetten olyan terület, ami széles támogatottságra tarthat igényt és erősítheti a Jobbikhoz való áramlást. A párt ellenzéki munkáját is méltatta, felsorolta, hogy minden fontos ellenzéki kezdeményezést támogatott, beleértve a nők elleni erőszak kérdését is, miközben az ezzel kapcsolatos szigorítást a Fidesz következetesen akadályozza. Teplán István továbbá megjegyezte: a Jobbik támogatta a Közép-Európai Egyetem ellehetetlenítését célzó törvény Alkotmánybírósági felülvizsgálatát.

„Azt gondolom, a Jobbik eddigi tettei bizonyítják a változás szándékát, akkor is, ha még áll előtte feladat”

– fogalmazott kommentárja végén a társadalomtudós.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »