December 12-én délután a Szentatya szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária emléknapján. Homíliájában Mária segítségét kérte, hogy ne a megosztottság és a gyűlölet határozza meg életünket, hanem befogadva Isten szeretetét, mások segítségére siessünk, és egymással egyre szorosabb egységre jutva bizakodóan, Jézussal együtt járva haladjunk előre.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közöljük.
Kedves testvéreim!
Az olvasmányban, melyet Sirák fiának könyvéből vettünk, a Bölcsesség költői leírásával találkozunk; ez a kép Krisztusban, „Isten bölcsességében” (1Kor 1,24) találja meg teljes önazonosságát, aki az idők teljességében testté lett, asszonytól született (vö. Gal 4,4). A keresztény hagyomány ezt a szakaszt is Szűz Máriára vonatkoztatta, hiszen a Krisztus befogadására Isten által előkészített asszonyra irányítja figyelmünket. Ki más mondhatná el ugyanis magáról: „Bennem van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye” (Sir 24,25)? Ezért
Az evangéliumban azt halljuk, hogy Mária annak az embernek a dinamizmusát éli meg, aki engedi, hogy Isten igéje belépjen az életébe és átalakítsa azt. A megfékezhetetlen, perzselő tűzhöz hasonlóan az ige arra ösztönöz bennünket, hogy továbbadjuk a kapott ajándék örömét (vö. Jer 20,9; Lk 24,32). Mária, az angyal híradásának örülve megérti, hogy Isten öröme a szeretetben teljesedik ki, s ezért sietve elindul Erzsébet otthonába.
Valóban, a Kegyelemmel-teljesnek a szavai „édesebbek a méznél” (Sir 24,27). Elegendő a köszöntése ahhoz, hogy Erzsébet méhében megmozduljon a gyermek, Erzsébet pedig, a Szentlélekkel eltelve, ezt kérdezi: „De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” (Lk 1,43). Ez az öröm a Magnificatban teljesedik ki, amelyben Mária elismeri, hogy boldogsága a hűséges Istentől származik, aki letekintett, és megáldotta népét (vö. Zsolt 66,2) a lépes méznél is édesebb örökséggel (vö. Sir 24,20): saját Fia jelenlétével.
A Tepeyac dombján felébreszti Amerika lakóiban annak örömét, hogy Isten szereti őket. Az 1531-es jelenésekben, amikor Szent Juan Diegóhoz annak anyanyelvén szól, kinyilvánítja, hogy „nagyon szeretné”, ha ott egy „kis szent ház” épülne, ahonnan magasztalnák és nyilvánvalóvá tennék Istent (vö. Nican mopohua, 26–27). A nem szűnő konfliktusok, az igazságtalanságok és az enyhülést kereső fájdalmak közepette a Guadalupei Mária összefoglalja üzenetének lényegét: „Hát nem vagyok itt én, aki anyád vagyok?” (uo., 119). Ez a hang az isteni hűség ígéretét visszhangozza, annak a jelenlétnek az ígéretét, amely megtart, amikor az élet elviselhetetlenné válik.
Az anyaság, amelyet ő kijelent, ráébreszt bennünket, hogy gyermekek vagyunk. Aki meghallja, hogy „anyád vagyok”, visszaemlékezik arra, hogy a kereszten az „íme, a te anyád” szavaknak az „íme, a te fiad” szavak felelnek meg (vö. Jn 19,26–27). Mi tehát gyermekként fordulunk hozzá ezzel a kérdéssel: „Anyánk, mit kell tennünk, hogy szíved szerinti gyermekek legyünk?” Ő pedig, küldetéséhez hűen, gyengéden ezt mondja majd nekünk: „Azt tegyétek, amit mond” (Jn 2,5).
Gyermekedként kérlek: Anyánk, tanítsd meg a nemzeteknek, melyek gyermekeid kívánnak lenni, hogy ne szakítsák a világot kibékíthetetlen táborokra, ne engedjék, hogy a gyűlölet alakítsa történelmüket, s hogy a hazugság írja emlékezetüket! Mutasd meg nekik, hogy a hatalmat szolgálatként kell gyakorolni, nem pedig uralkodásként! Tanítsd meg vezetőiket arra a kötelességükre, hogy védelmezzék minden ember méltóságát minden életszakaszban! Tedd ezeket a népeket, gyermekeidet, olyan helyekké, ahol minden ember otthon érezheti magát!
Anyánk, kísérd a legfiatalabbakat, hogy Krisztusból merítsenek erőt a jó melletti döntéshez, és bátorságot ahhoz, hogy szilárdak maradjanak a hitben, még akkor is, ha a világ más irányba sodorja őket! Mutasd meg nekik, hogy Fiad mellettük halad! Ne engedd, hogy bármi is nyugtalanítsa szívüket, s így félelem nélkül befogadhassák Isten terveit! Tartsd távol tőlük a bűnözés, a függőségek és az értelmetlen élet fenyegető veszélyét!
Anyánk, esedezve kérlek, hogy a viszályt szítók szívét hajlítsd Fiad azon vágyához, hogy „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21), és állítsd helyre őket abban a szeretetben, amely lehetővé teszi a közösséget, hiszen az Egyházon, anyánkon belül gyermekeid nem lehetnek megosztottak.
Erősítsd meg a családokat, hogy példádat követve a szülők gyengéd és határozott szeretettel neveljenek, s így minden otthon a hit iskolájává váljon! Anyánk, inspiráld azokat, akik az emberek elméjét és szívét formálják, hogy az evangéliumból fakadó szelídséggel, pontossággal és világossággal adják tovább az igazságot! Bátorítsd azokat, akiket Fiad arra hívott, hogy közelebbről kövessék őt: tartsd meg a papságot és a megszentelt életet élőket a mindennapi hűségben, és újítsd meg „első szeretetüket”! Őrizd meg benső világukat az imádságban, védd meg őket a kísértésben, bátorítsd a megfáradásban, és karold fel a letörteket!
Szent Szűz, add, hogy hozzád hasonlóan mi is megőrizzük szívünkben az evangéliumot (vö. Lk 2,51)! Segíts megértenünk, hogy bár címzettjei vagyunk, mégsem birtokosai vagyunk ennek az üzenetnek, hanem – Szent Juan Diegóhoz hasonlóan – annak egyszerű szolgái!
„Akik engedik, hogy vezesd őket, nem esnek bűnbe” (vö. Sir 24,22); légy segítségünkre, hogy bűnünkkel és gyarlóságunkkal ne homályosítsuk el az Egyháznak a szentségét, amely – miként te is – anya!
Anyánk, anyja „az igaz Istennek, aki által élünk”, siess segítségére Péter utódának, hogy megerősítse a méhed áldott Gyümölcséhez vezető egyetlen úton mindazokat, akiket rá bíztál! Emlékeztesd e fiadat – „akire Krisztus rábízta a mennyek országának kulcsait mindenki javára” –, hogy ezek a kulcsok „kötésre, oldásra és minden emberi nyomorúság megváltására” szolgálnak (Szent II. János Pál: Homília, Siracusa, 1994. november 6.)!
Ámen.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
