Vela: 11 százalékkal csökkent a bűnözés az elmúlt tíz hónapban

11 százalékkal csökkent a bűnözés az év első tíz hónapjában – jelentette be szerdán Marcel Vela belügyminiszter. A belügy idei tevékenységét összefoglaló sajtóértekezletén a tárcavezető közölte: a rendőrség százmillió euró értékben foglalt le különböző kábítószereket.

Vela: 11 százalékkal csökkent a bűnözés az elmúlt tíz hónapban

„A szükségállapot és a veszélyhelyzet ideje alatt Románia határait 13 millió személy és több mint 5 millió jármű lépte át. Ez az utóbbi évek legnagyobb volumene, amelyet ugyanannyi ember, talán még kevesebb kezelt, mint az elmúlt években” – mondta el Vela.

Hírdetés

Úgy fogalmazott: a belügy az egészségügyi és gazdasági válság idején megtette azt, amit mások válságmentes időben sem tudtak megtenni.

Beszámolt arról, hogy a rendőrség felszerelését ebben az időszakban 7082 gépkocsival és 25 ezer pisztollyal bővítették. Ez utóbbira feltéten szükség volt – mondta el a tárcavezető – mert az állomány a múlt század hetvenes éveiben készült oldalfegyverekkel volt ellátva. A korszerű fegyvereket darabonként mindössze 400 eurós áron sikerült beszerezni, mert Romániában állították össze ezeket – részletezte a miniszter.

Hozzátette: tárgyalásokat folytatnak, hogy hét új helikoptert vásároljanak a légi rendőrségnek, amelyekkel a közlekedési osztály és a határrendészet munkáját támogatnák.

Agerpres / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »