Ha valakiről azt halljuk, hogy egy multinacionális vállalat projektjeit koordinálja egy másik földrészen, hajlamosak vagyunk irodakukacként elképzelni az illetőt. A kolozsvári Vekov Imre garantáltan nem ilyen, egy hete tért vissza az Antarktiszról, ahol maratont futott. A 42 kilométert a közép-európai ember számára megszokott hőmérsékletben sem egyszerű leküzdeni, nem még mínusz húsz fokban.
Vekov Imre sem az Antarktiszon kezdte, néhány maraton már benne volt a futócipőjében. Először 2009-ben futott maratont, mindjárt egy hegyit, de futott Lisszabonban, New Yorkba, Ruandában is. A futás mellett a másik sportja a hegymászás. Ezzel a cserkészeten belül kezdett el komolyabban foglalkozni, hogy a középiskolás és egyetemista korú cserkészek számára is tudjanak kihívást jelentő programokat szervezni. Járt már a Mont Blancon, a Kilimandzsárón, az Elbruszon, az Aconcaguán és a Mount Everest alaptáborában is. A csúcsokra magával vitte a Romániai Magyar Cserkészszövetség zászlaját. Meddig feszegeti még a határait, és mi az, ami egy antarktiszi maraton után még kihívást jelent? Erről is beszélgettünk a Japánt négy év után Dallasra cserélő műszaki és innovációs üzleti fejlesztéseket koordináló szakemberrel.
Hogy kerültél kapcsolatba a hosszútávfutással?
Cserkészként a túrázás, a nagy távok megtétele sosem volt idegen tőlem, de sportolói múltam nincs. Talán a hobbifutó szóval lehetne jól leírni azt, amit csinálok. Az egyetem alatt kezdtem kicsit többet futni. Az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel is sokat túráztam, megkedveltem a teljesítménytúrákat, ezt követően gondoltam úgy 2009-ben, hogy ha 42 kilométert le bírok gyalogolni, akkor futva is menne. Beneveztem a Királykő hegyi maratonra. Az elsőt nyolc óra alatt sikerült teljesíteni. Ezt további hegyi maratonok követték. Amikor Portugáliában életem és tanultam, akkor futottam az első hagyományos maratonomat, Lisszabonban majd Portóban.
A versenyek során milyen célt követtél?
Elsősorban a teljesítésen volt a hangsúly. Nem vagyok egy gyors futó. Lehet, hogy több edzéssel javítani lehetett volna az időeredményeimet, ehhez azonban nem mindig találtam meg a kellő edzésidőt. Általában heti 2-3 alkalommal futok 10 km-t. Ez, kiegészítve néhány félmaratonnal elegendő szokott lenni ahhoz, hogy az ember le tudjon futni egy maratont. Természetesen az antarktiszi maraton előtt kénytelen voltam „rendesen” edzeni.
Sok ember fut maratont, de kevesen az Antarktiszon. Hogyan jött a gondolat, hogy rajthoz állj ezen az extrém versenyen?
Hegymászóként szeretem a havas-jeges terepet. Eredetileg az északi-sarki maratonra neveztem be, de logisztikai problémák miatt a szervező lemondta ezt a versenyt. A nevezés azonban felhasználható volt az antarktiszi maratonon, melyet szintén ez a cég rendez. Így az áprilisi északi sarki nevezésemet én is átváltottam a december 12-14 közötti antarktiszi maratonra.
Mennyiben kell másként készülni egy „jéghideg” maratonra, mint egy klasszikusra?
Nyilván mínusz tíz-húsz fokokban az ember rosszabbul teljesít, mint a pozitív hőmérsékleti tartományban, ezzel számolni kell. Az embernek azzal a mentális alapállással kell nekifogni a felkészülésnek, hogy ne csak akkor tudja teljesíteni a versenyt, ha minden jól sikerül, hanem akkor is, ha minden a legrosszabbul sikerül. Ezért egy elég masszív, heti 3-5 futásból álló edzéstervvel készültem. Hét közben rövidebb, intenzívebb távokat futottam, illetve erőre edzettem, hétvégente pedig hosszabb távokat futottam. Ezt a távolságot hétvégente 30 kilométerig vittem fel. A verseny előtt csökkentettem a terhelést, hogy a szervezetem megpihenjen, regenerálódjon és a versenyen minél jobb teljesítményt tudjak leadni.
Dallasban nyilván minden lehetőséged adott volt az edzéshez, kivéve a jéghideg időjárást, hisz novemberben az átlaghőmérséklet 14 fok körüli volt, ami antarktiszinek semmiképp nem nevezhető. Kriokamrában edzettél, vagy hogy tudtál készülni arra, ami majd vár rád?
Versenyzőtársaim közül voltak olyanok, akik hűtőkonténerben edzettek futópadon. Az ő eredményük jobb is volt, mint az enyém. Én erre a részére nem készültem annyira specifikusan. Számoltam vele, hogy amikor extrém hideg és szélfúvás lesz, akkor csökkenni fog a teljesítményem, lassabban fogok futni, és talán a tüdőkapacitásomat sem fogom tudni teljes mértékben kihasználni. Ezért keményebben edzettem.
Hogyan jutottatok a verseny helyszínére?
Dallasból Santiago de Chilébe repültem, majd Punta Arenasba. Innen repülővel vittek az Antarktiszra. A leszállás egy gleccseren történik, ehhez hetekig, hónapokig készítik elő a leszállópályát. A verseny az Union gleccser környékén volt. Ide heti rendszerességgel érkeznek gépek Chiléből.
Hány fok volt?
Most az Antarktiszon nyár van, a hőmérséklet -5 és -20 fok között mozgott. Ami viszont csökkentette a hőérzetet, az az erős szél. Erre figyelmeztettek is a szervezők, hogy ha az ujjaink vagy a lábujjaink fagyási sérüléseit tapasztaljuk, azonnal szakítsuk meg a versenyt, és kérjünk segítséget, ez ugyanis maradandó károsodáshoz vezethet.
Milyen ruházatban kell futni az Antarktiszon?
December 12-én érkeztünk meg. Futottunk egy rövid próbakört, hogy megtapasztaljuk a körülményeket, majd egy meteorológussal volt egy részletes eligazítás, aki elmondta, hogy másnap, a verseny napján milyen hőmérséklet, szél, és egy körülmény várható. A felsőtesten, ahogy a hegymászásnál is, három réteggel számolunk: egy testhez tapadóval, amelynek a feladata az izzadság felszívása; egy szigetelő réteggel, ami a meleget biztosítja; és egy szélálló réteggel. Ami a lábbelit illeti, elegendő egy terepfutó cipő, tehát nem bakancsban, vagy valamilyen speciális lábbeliben futottunk. De egyébként amikor a táborban mozogtunk, akkor erre az időre bérelt, speciális ruházatot és lábbelit viseltünk.
A tábor hegyek között, széltől védett helyen volt. A maratont viszont négy tíz kilométeres kört leírva tettétek meg. Hogy alakultak közben az időjárási viszonyok?
Voltak szakaszok, ahol rendkívül erős volt az ellenszél, ami arra kényszerített engem is, több más versenyzővel egyetemben, hogy belegyalogoljak. Az ember ilyenkor igyekszik figyelni a pulzusát és a légzését. Igyekszik nem átváltani ziháló légzésbe, és aránylag kis erőfeszítéssel szaladni. Azonban jeges ellenszélben a kis erőfeszítés is hatalmas energiákat kíván. Ezért amikor láttam, hogy a pulzusom a 180 feletti tartományban van, akkor inkább belegyalogoltam, amíg normalizálódott. Megtapasztaltam, hogy a legerősebb ellenszél az utolsó harmadban van, aztán már kisebb az intenzitása, vagy hátulról fúj. Ennek megfelelően osztottam be az erőmet. Fejben pedig rövidebb szakaszokra osztottam be a távot.
A hosszútávoknál rendre előjön a mélypont. Ezen a versenyen volt-e ilyened?
25 kilométer körül jött el a mélypont, de arra gondoltam, ha kicsit lassabban is, de akárhogy is be fogom fejezni ezt a versenyt.
Aztán 30 kilométernél átment, és utána már tudtam rendesen szaladni, így vidáman, jó hangulatban fejeztem be a versenyt 5:49:53 óra alatt, ami a 25. helyre volt elegendő 52 férfi indulóból. A férfiaknál és a nőknél egyaránt amerikai versenyző végzett az élet, 4:01, illetve a hölgyeknél 5:04 órás eredménnyel.
Gondolom, most megérdemeld pihenőidődet töltöd. 2024-ben milyen kihívások várnak rád.
Így van, most regenerálódok. 2024-re még nem választottam konkrét versenyt, de nagyon szeretném, ha az Északi-sarkra is elvihetném a Romániai Magyar Cserkészszövetség zászalját, így, ha megrendezésre kerül, mindenképp szeretnék elindulni az északi sarki maratonon.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
