Már gyerekkoromban lázadtam az értelmetlen szokások ellen. Azt hittem később, ez csak kamaszkori lázadás, de megmaradt.
Aztán amikor elkezdtem ezen gondolkodni, arra jutottam: a szokások elleni lázadás is egy szokás. Amolyan hippiség. Szóval a szokások értelmetlen tartása még mindig jobb, mint a divatlázadás. Az előbbi csak sodródás a többséggel, míg az utóbbi öntelt hülyeség.
Azóta vigyázok, óvatos vagyok.
Az egyik nagymamám a szokások rabja volt. Pl. bárkit is várt a pályaudvaron, repülőtéren, vitt mindig egy csokor virágot. Pedig nincs nagyobb teher annál, hogy az ember megérkezik bőröndökkel, táskákkal, s plusz még a kezébe nyomnak egy virágcsokrot, amit aztán kénytelen cipelni, mert egyrészt nem akarja megsérteni a virágot ajándékozót, másrészt a virágot is sajnálja.
Kamaszként röhögtem a nagymamámon, később már megértettem: ezek a dolgai amolyan támaszok, melyekkel kapaszkodik az eltűnt múltba.
Alapvetően úgy lázadok az értelmetlen szokások ellen, hogy ezt nem mondom ki, s úgy teszek, mintha nem lázadnék. Ha egy szokás értelmetlen, de nagyon erős, akkor nem is lázadok ellen, mert feltűnne a lázadás.
Nemrég rokon esküvőjére kellett menni. Azt mondja a múzsám: rendelni kell valami hivatalos ruhát. Én meg mondom: minek, felesleges pénzkidobás, aztán meg úgy se lesz hordva, nem áll neked jól a Barbie-stílus. Kérdezi, dehát csak fel kell venni valamit. Én meg félig viccesen: a 20 darab cicanadrág közül kiválasztjuk az egyiket, s felülre meg valamelyik tunikát. Ő meg komolyan vette, pedig azt hittem, tiltakozni fog. Annyit még megkérdezett “nem parasztság így öltözni esküvőre?”, de én megnyugtattam, hogy nem az. Megjegyezte: majd olyat vesz fel, ami csak fekete és/vagy fehér, az ünnepélyesen hat.
Aztán remek is volt. A sok kiskosztümös, estélyis, meg titkárnős öltözet mellett az egyetlen volt, aki nem szabványos. Senki se nézte ki. Engem már igen, mert a szokásos télen-nyáron rövidujjas pólótrikós divatomat követtem, s láttam, hogy egy nő furcsán néz rám. De lehet, hogy a szakállam miatt, akkor ugyanis Trockij-típusú szakállat viseltem.
Munkahelyen egyszer jön a nagyfőnök, a 3-mal felettem lévő szintű főnök. S mondja: jön a nagyon nagy főnök látogatni, business casual stílusban kéne jönni másnap. Én meg mondom: tényleg nagyon fontos, mert ha igen, akkor el kell mennem venni inget, nekem ugyanis csak pólóim és pulóvereim vannak. Laza srác volt, szóval mondta nekem: akkor ne fáradj, csak majd a teremben, ahol beszédet tart a nagyember, ne az első sorba ülj. Nekem meg eleve esze ágamba se volt az első sorba ülni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
