Végzetes lenne nemzetünk számára, és ezért nekünk nincs időnk egy újabb tévedésre – továbbra is teljes bojkott a Simicska-médiumokra!

Simicska Lajos sokszoros milliárdos vállalkozó bizonyos az ő “anyagi érdekeit is sértő” kormányzati intézkedéseket követően média háborút, és Orbán Viktor ellenes “hadjáratot indított.  A Patrióta Európa Mozgalom ezt követően teljes bojkottot hirdetett Simicska Lajos média birodalmához tartozó Magyar Nemzet, mno.hu, Hír TV, Lánchíd Rádió, és a Heti Válasz ellen, melyet a nemzeti elkötelezettségű polgári oldalhoz tartozó  kimondottan aktív választók egy meghatározó része csatlakozott.

22 ezer utasította el megosztásával, “tetszik” nyilvánításával a “simicskai árulást”.

Meg kell említenünk azt is, hogy egy jól körülhatárolható minoritás – olyanok akik vagy érzelmileg, vagy egzisztenciális okokból kötődnek Simicskához – eléggé el nem ítélhető módon a múlt héten presszionálták szerkesztőségünket, Facebook oldalunkat, “meggyőzendő bennünket, hogy “téves úton járunk, mert a “bojkottált médiumokban dolgozók családjait hozzuk nehéz helyzetbe, ha az ott dolgozók elveszítik miattunk az állásukat”.

Ezzel szemben két tényt szeretnénk leszögezni: először is, nem mi, hanem Simicska “médiamágnás” hirdetett ellenünk totális háborút. Ugyanis  ez a kormány a mi kormányunk. A mi, a polgári nemzeti oldali meghatározó civil szervezetek, választók megbízásából vezetik az országot, a nemzetet, a külső és belső körülményeket figyelembe véve, közel öt éve a jó irányba. Aki az Orbán-kormány ellen hirdet “háborút” , az ellenünk háborúzik, és annak velünk gyűlik meg a baja!

Mint ahogyan meghirdettük,  mi nem olvassuk, nem hallgatjuk, nem nézzük a Simicska-médiumokat, úgy viszonyulunk hozzájuk, mint a többi kormányellenes, nemzetgyalázó hírforráshoz.

Hírdetés

És mint meghirdettük elutasítjuk a közénk férkőzött, békétlenséget szító, hazugságokat terjesztő, a profitot mindenek fölé helyező, dollármilliárdjait betegesen féltő, haszonleső simicskai hozzáállást. magatartást!

Persze mint ahogyan az lenni szokott, rögtön megjelentek az oldalunkon, az “kibeszélők”, a nem “csapat játékosok”, a sokszor meggondolatlanul reagáló “önálló gondolkodó egyéniségek”, akik most is akadtak egy néhányan, hogy elmondják érdekes módon éppen az mno.hu-n, hogy ők nem értenek egyet a bojkottal.

El kell, hogy mondjam, hogy véleményem szerint, ez is belefér a demokráciába. Meg az is, hogy eszembe jusson, hogy ez a sok “önálló  gondolkodó”, akik a saját szakterületükön sokszor a legkiválóbbak közé tartoznak, többen közülük “nemzetünk büszkeségei”, olykor-olykor milyen “kártékonyak tudnak lenni”,  amikor a “a a napi politikába ártják bele magukat”. Eszembe jut, hogy az sok individulalista MDF-es értelmiségi milyen súlyos szerpet játszott az Antall, illetve a Boros-kormányok mélyrepülésében.

És eszembe jut egy konkrét történet. 1999-et írtunk. Az évben a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület –  melynek a kezdetektől, 1996-tól ügyvezető elnöke vagyok – már másodízben rendezte meg Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjét. A rendszerváltoztatás legelején megismert barátomat, mindvégig “harcostársamat” meghívtam erre az eseményre a Pesti Vigadóba. Mikor belépett a díszterembe, és meglátta az ismerős arcokat, a tőle szokásos egyszerűséggel és őszinteséggel, a következő felkiáltással fordult felém: Jézus Mária! Ezek itt, hát ők még az Orbán-kormányt is képesek és megbuktatják elkötelezettségükben, a nemzethez való hűségükben. Mondanom sem kell, hogy ott ült az “önálló gondolkodók, a nemzetben gondolkodó elit” színe, java.  És, hogy teljesen képben legyünk ez volt az az időszak, amikor az első Orbán-kormány óriási elfogadottságnak örvendett a társadalom körében

Ennek a történetnek az apropóján, és az azóta megszerzett, megélt tapasztalatok alapján ki merem jelenteni, hogy kiválóságaink írják meg, rajzolják, meg, rendezzék meg, stb. jobbnál jobb műveiket, és hagyják békén a napi politika terepét, mert talán művészi, tudósi megközelítéseik, látásmódjuk, nem feltétlenül a valós (sokszor igen durva tényeken alapuló)


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »