Török Sándor, a város alpolgármestere az InfoRádióban kedd reggel kijelentette, mindössze a Mol üzemi főbejárata volt lezárva éjjel, a város életét sehogyan máshogy nem befolyásolta a hétfő éjszaka kitört finomítótűz. Elmondása szerint szinte a teljes lakosság „átaludta” az eseményeket, amelyek az élő környezetre és a Dunára sem voltak káros hatással.
Hétfő este 10 óra előtt csaptak fel a lángok a Mol százhalombattai olajfinomítójában, az oltás még reggel is zajlott a helyszínen – közölte kedd reggel az InfoRádióval Török Sándor, Százhalombatta alpolgármestere.
„Még mindig dolgoznak” – erősítette meg a katasztrófavédelem által korábban az InfoRádióban elmondottakat városatya.
A tűz és a füst legfeljebb egy kilométeres közelségbe „merészkedett” lakott területhez, ennél közelebb semmi sincs a Mol üzeméhez. Az éjszakai városi szemle utáni reggeli körbejárást reggel fél 9 körül fejezték be, és azt tapasztalták, hogy a városban sehol sincs füst, láng, de még szag sem.
„Égéstermékek kerültek a levegőbe, nem vegyi anyag, utóbbi egyáltalán nem is jutott ki, embert, állatot, élő környezetet nem irritálhatott semmi” – ecsetelte.
Kérdésre válaszolva elmondta,
a közeli Duna sem szennyeződött, a tűzesemény távol volt a víztől, az üzemeket egyébként is árok veszi körül.
Ezen kívül a lakosságot sem kellett kitelepíteni, egyetlen embert sem; az éjjel 2 órai körútjukon látták, hogy a lakosság nagy része alszik, szinte mindenhol oltva voltak a lámpák még a finomítóhoz közelebb lévő lakótelepen is, a legtöbben „átaludták” az eseményeket.
Az éjszaka folyamán annyi korlátozás volt, hogy a Mol üzemi főbejáratát lezárták, de a környéken még csak sebességkorlátozást sem kellett elrendelni.
Kedden – mint az alpolgármester helyzetjelentéséből kiderült – az iskolák, az óvodák és a város egész élete, működése rendben indult, semmilyen korlátozás nincs Százhalombattán.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


