Először a sokak által (tévesen) a munka ünnepének aposztrofált, valójában inkább szabadkőműves ünnepnapként funkcionáló május elsejei fővárosi eseményekről szóló tudósításokat hallva kaptam fel a fejemet, miről is hadoválnak itten össze meg vissza derék politikusaink. Főként a Brüsszelbe kiküldött fajta. Az első, és megkérdőjelezhetetlen szentencia: az unió mindenekfelett! Sérthetetlen, vitathatatlan, mi több, megkérdőjelezhetetlen! Mármint a tagságunk, és annak fontossága! Főként most, hogy jubilálunk!
Az első gyanús jel az volt, ahogy azonnal nekirontottak Morvai Krisztinának, még pedig ezerrel. Pedig amit a képviselő-asszony elmondott, logikus, mindenki számára kristálytisztán érthető és világos. Édes, ékes anyanyelvünk mellett a magyar anyaföld az, melyet semmiképpen nem hagyhatunk veszni. E kettő, ha megmarad nekünk, minden mást elvihetnek, ellophatnak, széthordhatnak, mégis, e kettő segítségével újra teremthetünk mindent! Az anyaföld védelme a legfontosabb, hiszen itt élnünk, halnunk kell, ahogy a költő is mondja. És ez még akkor is így van, ha a FIZESS! nevű politikai tömörülés a hatalom újbóli szilárd birtokosaként bársonyfotöjök süppedős mélységeinek világából meg van győződve arról, hogy az általa meghozott földtörvénnyel mindent tőle telhetőt elkövetett annak megvédése érdekében. Az a majd’ 500 millió ún. európai uniós polgár csak amolyan aprócska hibaszázalékként jelent meg a képben.
No, mármost az európai parlamenti választásokról szóló kampány velejárója, hogy a bukottak, karöltve a futottak még kategóriával, egy emberként támadtak rá a Jobbikra. Látván, hogy politikai marketing tekintetében sikerült begyűjteniük egy méretes zakót tőlük, muszáj lesz valahogy szépíteni a dolgon, legalább amolyan tessék-lássék módjára, ha már a csorbát nem is tudják majd kiköszörülni.
Azonban megint történt valami, elhangzottak olyan kijelentések, melyeket nem veszünk észre. Van, aki nem tud észrevenni, mert híján van a szükséges tudásnak, műveltségnek, érzékenységnek, érzékelésnek. Akad aztán olyan is, aki nem hajlandó tudomást venni róla, hamis biztonságérzettel ámítgatja, nyugtatgatja magát. Ő a szokásos „á, ez velem (velünk) úgy sem történhet meg” típusú félnótás, aki hatalmas puffanással érkezik le a betonra egy-egy pofára esés alkalmával. (Az urbánus frazeológia – városi szóhasználat – terminológiagyűjteménye ilyenkor szokta használni a „zuhanás sebességét arcéllel tompította” című szakkifejezést.)
Szóval, már Morvai Krisztinánál kezdett gyanús lenni a dolog, de a biztosítékot végképp a Szájer- Pelczné duó verte ki nálam. Ismét be kellett látnom, annak ellenére, hogy az amerikaiak után alighanem mi magyarok, vagy legalábbis itt, Magyarországon élő és létező emberek töltjük a legtöbb időt a bekapcsolt televíziókészülékek előtt, mi vagyunk a legbutábbak, legostobábbak, legjobban megdolgozottak. Ki tudja, lehet, hogy tán éppen ezért? Lehet.
Amikor az egész szánalmas csürhe egyetlen delikvenst szemel ki magának és erőteljesen rázogatni kezdi nála a pofonfát, no, az nekem mindig szer felett gyanús. Most is ez történt.
A két európai parlamentben jó pénzért hízásnak indult „derék” politikusunk, Szájer és Pelczné mondókájának lényege gyakorlatilag két kifejezés körül forgott, ezek pedig rendre a felelőtlen politizálás, és az uniós fejlesztési pénzek. Röviden: ha a nagyságos és fényességes Európai Portától nem érkeznek fejlesztésre szánt pénzösszegek, akkor gyakorlatilag azonnal lehúzhatjuk magunkat a fajanszon. A miniszterelnök úr munka alapú társadalomról szóló kijelentésének mintájára: Ha van uniós pénz, minden van, ha nincs uniós pénz, semmi sincs! Ezért felelőtlen a Jobbik unióból történő kilépést forszírozó politikája.
Kíváncsi voltam, mikor akad végre egy tökös riporter, aki felteszi az ide kívánkozó, természetesen ezúttal is létfontosságú kérdést, de csak nem akart elgyünni ez a pillanat. Muszáj leszek akkor én feltenni az éppen ideillő kérdést.
Mit szólna hozzá a tisztelt Olvasó, ha azt mondanám, hogy már nem is létezünk? Magyarország, mint olyan, megszűnt? Mondja csak, tisztelt Hölgyem/Uram! Lenne kedve egy instant polgárháborúhoz? Merthogy jelenleg körülbelül itt tartunk!
Megint idenyomják közvetlenül a képünkbe az igazságot, még teli torokból, fő műsoridőben harsogják is ezerrel, és mi mégsem vesszük észre! Igaz, némi furfangot azért belecsempésztek, visszafelé mondják a szöveget, hogy nehezebben, vagy sehogy se értsük belőle a lényeget! És mi nem is vesszük észre! Vakulj magyar, az anyád úristenit!
Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, de én bizony beleborzongtam abba, amit a jó pénzért a brüsszeli parlamentbe ücsörgő Szájer képviselő úr és Pelczné képviselő-asszony mondott. Egy röpke pillanatra még bevillant a „NEM LESZÜNK GYARMAT!” felirat mögött hömpölygő ostoba, becsapott tömeg, amelyik inkább hajazott egy régi, pártállami május elsejei masszára, mint hazafias polgárok sokaságára.
A két fideszes európai parlamenti képviselő nem kevesebbet állít, igaz, indirekt módon, direkt módon nem merik, mert akkor nagy valószínűség szerint azonnal polgárháború törne ki, de legalábbis azonnali kilépést követelne az unióból a magyarok többsége, nevezetesen, hogy ez az ország önállóan már nem is létezik, egész egyszerűen, életképtelen! Az európai uniós pénzek nélkül nekünk befellegzett. Megmondta Szájer képviselő úr is, semmilyen fejlesztés fontosabb beruházás, nagyobb léptékű dolog nem tudna létrejönni.
Egyes politológusi elemző beszélgetésekben 80, másutt 90% feletti arányról beszélnek az uniós összegek kapcsán, azaz gyakorlatilag az unió finanszíroz minden nagyobb beruházást hazánkban.
Ha ez nem gyarmati létezés, akkor nem tudom, mi az!
Érdekes, régen nem volt Európai Unió, még régebben még Szovjetunió sem volt, nem is voltunk a tagjai, és mégis felépült minden. Nem más hitelpénzén, azaz nem más megfelelő alkatrészével vertük nagy buzgón a csalánt, túlnyújtózkodva a képzeletbeli takarón, hanem saját verítéken, de a józan paraszti eszünket használva, ha lassabban is, de mégiscsak felépült ez az ország.
Nem tehetek róla – úgy tűnik, ez már a korral jár –, de rögtön Kuba ugrott be elsőnek. A ruszkik hatalmas hajókon szállítottak nekik mindent, ami az életben maradáshoz volt szükséges. Mintha a szocializmus Kubáját helyezték volna át most, ide hozzánk, Európa kellős közepére. Immáron ettől az új uniótól függünk, nekik vagyunk kiszolgáltatva, nem annak a régi, ósdi, idejét múltnak, most az ő köldökzsinórjukon lógunk, az életet jelentő pénzinfúzió immáron hozzájuk van bekötve.
Nemrégiben Drábik János tett elérhetővé egy nagyon érdekes előadást. A címe: Mennyibe kerül nekünk az EU? Az előadó Pavics Lázár, akit a téma legjobb hazai szakértőjeként mutat be Drábik. Itt nem hangulatkeltéssel, hamis propagandával, hanem makacs dolgokkal, elsősorban számokkal, adatokkal mutatják be a keserű valóságot. Akit a téma bővebben érdekel, annak ajánlom figyelmébe! Megtalálják a legnagyobb videómegosztón, vagy a közösségi oldalon is.
Afelől persze semmi kétségem, hogy jelenlegi és leendő uniós képviselőinknek eszük ágában sincs belenézni ebbe az előadásba, vagy legalább belelapozni Jóska bátyánk (Dr. Halász József) valamelyik Európai Unióval kapcsolatos anyagába.
Úgy tűnik, most jön csak az igaz feketeleves, az alászállás a poklok legsötétebb mélységes mély bugyraiba, melynek perspektívájából a feltámadás egész egyszerűen lehetetlennek tűnik. De, mint ahogy a kiskondás is – a magyar ember zsebében szalonnázás céljából mindig magánál tartott bugyli bicska márkájú univerzális segédeszközével – végül mégis csak kivágta magát valahogyan, imádkozván az Úrhoz segedelemért, mi is majd csak úrrá leszünk a reánk nehezedő gondokon.
Azt, hogy ezt hogyan visszük végbe, egyelőre még nem tudom. Eztet köll most majd kiókumlálnunk valahogy! Hát kendtek is törjék rajta az eszüket, de még pedig erőst!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
