Százhetven évvel ezelőtt, mikor – micsoda iróniája a sorsnak! – ágyúgolyó oltotta ki annak az életét, aki ágyúkat készített, Gábor Áronnak nem lehetett hozzá méltó temetést szervezni: az őrnagynak, a székely tüzérség parancsnokának nemcsak az nem adatott meg, hogy szülőfaluja temetőjében pihenjen, de az sem, hogy ágyú hangja búcsúztassa. S ha már Eresztevény lett végső nyughelye, az utókor bár annyit lerótt adósságából: temetésének 170. évfordulóján elhangzott az az egyetlen ágyúlövés, mely minden csatában elesett tüzért megillet.
A Háromszék nem alkuszik emlékév kiemelt eseménye zajlott tegnap az eresztevényi temetőben található Gábor Áron-síremléknél: a déli harangszóra felhúzták az Óriáspince-tetőn a székely zászlót, az utolsó kondulás után pedig megkezdődött az ünnepség.
Deszke János, Maksa polgármesterének köszöntője után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében felelevenítette, 170 évvel ezelőtt portyázó kozák lovasok elkövették a legnagyobb gyalázatot, amit katona katonával szemben elkövethet: a friss sírhantot lovaikkal megtapodtatták.
Az egykori gyalázatot ma helyretesszük, és itt, az Óriáspince-tetőn felhúzott székely zászló árnyékában ágyúdörgés mellett végtisztességtétellel adózunk Gábor Áronnak, a székely nemzet hősének – jelentette ki Tamás Sándor. Felidézte, 1848–49-ben Gábor Áronék nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, hát hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a székely nemzet méltóságát. Ez vált örökségünkké, mi még mindig abból élünk, hogy minden évben a magyarok Istenére esküszünk: kitartunk a szabadság mellett – jelentette ki a szónok.
És kitartunk amellett is, hogy jogunk van a saját hazánkhoz, Székelyországhoz, tette hozzá, azt kívánva a Székelyföldet körbevevő ország népeinek, hogy lássák be, jobb velünk, mint ellenünk, hogy vegyék észre, az ő szabadságuk teljes megéléséhez mi is szabadok kell hogy legyünk. Mert az ember csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról, mondta, azzal zárva beszédét: olyan lesz a jövőnk, amennyire hiszünk benne.
A továbbiakban Ress Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum 48-as szakértője elevenítette fel Gábor Áron életútját, majd a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tüzérszakasza a 170 éve elmaradt ágyúlövéssel tisztelgett nemzeti hősünk emléke előtt.
Csomós László berecki plébános beszédét és Dénes-Szabó Levente sepsibesenyői református lelkipásztor imáját és áldását követően három újabb kopjafa avatására került sor a Gábor Áron síremléke melletti Emlékezés Erdejében, a Honvédelmi Minisztérium – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Árkos község és a Carola Egyesület kopjafájával immár hatvanra emelkedett a 2014-ben alapított kopjafaerdőben található emlékjelek száma.
Az ünnepség a Benke-kúriában folytatódott, ahol előbb Egyed Ákos professzor tartott előadást A nélkülözhetetlen Gábor Áron címmel, majd a tavaly a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Háromszék nem alkuszik történelmi regény bemutatására került sor. A regény szerzőjét, a kézdivásárhelyi születésű, a második világháború után Budapesten megtelepedett Dávid Antal Iván írót és munkásságát lánya, Fabók Györgyné Dávid Ildikó ismertette, az eredetileg 1973-ban a Móra Kiadónál ifjúsági regényként megjelent kötetről pedig a Kriterion vezetője, H. Szabó Gyula elmondta, újrakiadásával – amellett, hogy kitűnő olvasmány – az volt a célja, hogy behozza azt az elmaradást, ami előbb történelmi okokból, az utóbbi harminc évben pedig az erdélyi kiadók hanyagságából akadályozta Dávid Antal regényeinek megismerését szülőföldje olvasói körében.
A Benke-kúriában tartott előadások sorát Pácsonyi Imrének, a Zala megyei közgyűlés alelnökének a keleti és nyugati székelyek kapcsolatáról tartott bemutatója zárta.
3 szék. ro
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
