Végtelen történet: az Orbán-kormány megint meghosszabbítaná a bevándorlási válsághelyzetet

Végtelen történet: az Orbán-kormány megint meghosszabbítaná a bevándorlási válsághelyzetet

Hat hónappal, 2025. március 7-ig meghosszabbítaná a kormány a Magyarország egész területére elrendelt, de szeptember 6-án lejáró tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – írja a HVG egy kormányrendelet-tervezet alapján.

A Fidesz két legnagyobb szövetségese: vészhelyzet és válság

Ha a kormánypárt valóban hosszabbít – így lesz, nyilván -, akkor továbbra is háromféle rendkívüli helyzet lenne érvényben egyszerre:

veszélyhelyzet az ukrajnai háború és az energiaválság miatt, illetve válsághelyzet a tömeges bevándorlás miatt.

A válsághelyzet nem egyenlő a veszélyhelyzettel, utóbbi ugyanis az Alaptörvény szerinti különleges jogrendi kategória, rendkívüli kormányzati jogosítványokkal. És az, amivel a fideszes törvénygyár rendre visszaél.

A tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet a kabinet a 2015 ősze óta – területi hatályát 2016 tavasza óta az egész országra kiterjesztve – hosszabbítgatja. Eddig ezt valamilyen homályos indoklással lépték meg, de most még ennyire sem futotta. Korábban a „fokozódó migrációs nyomás” volt a felütés, amit megtámogattak a rendőrség statisztikáival. A rendőrség három részadatot összeadva számítja ki az „az illegális migráció” alakulását:

🔹 a megakadályozott tiltott határátlépések száma,

Hírdetés

🔹 a feltartóztatott, majd az IBH-kapun (ideiglenes biztonsági határzár) átkísértek száma,

🔹 az elfogott, előállított, eljárás alá vontak száma.

A három különböző adat közül csak az elfogott, előállított és végül eljárás alá vontak száma lehet egészen pontos – mindig ez a legkisebb –, a többinél egy ember többször is szerepelhet a statisztikában. Vagyis

a kormány gyakorlatilag a rendőrség „vagy igaz, vagy nem” adatait használja fel a válsághelyzet fenntartására, amivel aztán ijesztgetheti a fideszes szavazókat.

(Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes (j3) és Pintér Sándor belügyminiszter (b2) határszemlén Röszkénél 2019. május 2-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »