VÉGSTÁDIUM

Nem szidtam soha egyetlen magyar kórházat sem. Talán azért, mert vagy isteni szerencsém volt, és mindegyikben a legjobb ellátást kaptam (ahogyan szeretteim is), vagy mégsem annyira rosszak ezek a kórházak, amennyire egyesek lefestik. De ha szidtam is volna őket, teljesen bizonyos, hogy büszkeségemet félretéve mindent megtennék, hogy haldokló szerettemmel legyek az utolsó napokban. Akár olyan áron is, hogy kihasználok minden – pozíciómból eredő – kedvezményt. Bár személyes tapasztalatom szerint minden magyarországi kórház megengedi méltányossági alapon azt, hogy a hozzátartozó a végstádium idejére együtt legyen családtagjával.

De most inkább nagymamámról mesélek néhány szót. Amikor végstádiumba került, hazavittük őt. Az ágyát bevittük a nappaliba, és éjjel-nappal felügyeltük. Etettük, itattuk, mosdattuk. Mindig volt mellette valaki. És úgy ment el, hogy utolsó óráiban azokkal volt, akiket a legjobban szeretett, és akik a legjobban szerették őt.

Tehát akár férfinek, akár nőnek, akár Demeternek, akár Mártának, mindenképpen mindenkinek azt tanácsolom:

amennyiben a haldokló szállítható állapotban van, vigye haza!

Hogy nehéz megoldani az állandó felügyeletet?

Nagyon nehéz.

Hogy némelyek utolsó órájukig speciális ellátást igényelnek?

Nos, ez is igaz. Mint ahogyan az is, hogy bárki igényelhet alanyi jogon járó 100 napos, teljesen ingyenes szakápolói segítséget. Mi igényeltük, és meg is kaptuk.

Hírdetés

***

Amennyiben valaki mégsem tudná megoldani a hazavitelt, úgy az ő számára is van megoldás. Magyarországon számtalan olyan hospice ház van, ahol nemcsak magával a haldoklóval törődnek, de szakértői segítséget nyújtanak a hozzátartozók számára is az eljövendő elkerülhetetlen gyász feldolgozására. Persze ezeknek az intézményeknek a jó része igencsak költséges. De egy ügyvéd, egy középvállalkozó, vagy uram bocsá’, egy parlamenti képviselő azért meg tudja engedni magának.

***

Száz szónak is egy a vége: ha én együtt akarok lenni a családtagommal az utolsó napjaiban, akkor, ha a fene fenét eszik is, együtt fogok lenni vele. Pláne, ha ezek a bizonyos utolsó napok jól prognosztizálhatóak, s így fel tudok készülni rájuk jó előre.

***

Minden más csak porhintés és aljahír.

***

P.S.: Akik sajnálatos és szomorú módon hasonló problémákkal kell, hogy szembenézzenek, azok számára ajánlom a Magyar Hospice Alapítvány által nyújtott szolgáltatásokat. (KLIKK IDE!)

() VBT ()

The post VÉGSTÁDIUM appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »