KOMÁROM. Végsõ búcsút vett ma délután a vasárnap tragikus hirtelenséggel, színházi próba közben elhunyt Benkõ Géza színmûvésztõl hozzátartozói, rokonai, barátai, kollégai és tisztelõi sokasága a komáromi római katolikus temetõben, ahol Fazekas Zsuzsanna lelkész református gyászszertartás során adta meg a végtisztességet a szerettei körébõl 48 évesen távozott színésznek. Kollégái nevében Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója, szülõfaluja nevében pedig Máté Ágnes, Kiskövesd polgármestere mondott búcsúbeszédet.
Hosszasan kígyózott az elhunyt családjától búcsúzni akaró gyászolók sora a helyi katolikus temetõben. Benkõ Géza nején, özv. Stubendek Annamárián, Rebeka lányán és Mátyás fián, valamint az idõs szülein, nõvérén és annak családján kívül lerótták kegyeletüket a Komáromi Jókai Színház, a kassai Thália Színház, a Szerencsi székhelyû Külhoni Magyar Nemzeti Színház vezetõi és mûvészei, továbbá a magyarországi Jóban Rosszban filmsorozatbeli volt szereplõkollégái, az egyetlen felvidéki Kossuth-díjas színmûvész, Boráros Imre a párjával, Petrécs Annával, Komárom teljes városvezetése, illetve Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos elnöke, Kiskövesd küldöttsége és a pályája csúcsán távozott színmûvész további több száz tisztelõje.
Az elhunytat Fazekas Zsuzsanna tiszteletes asszony református gyászszertartás során búcsúztatta, Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt elsõ levelébõl, illetve a rómabeliekhez írt levelébõl idézett. Hangsúlyozta: ha nincs bennünk szeretet, akkor semmik vagyunk, majd kiemelte: „az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet a mi urunk, Úrjézus Krisztusban“… „Itt vagyunk, hogy nyitott szívvel álljunk Krisztus kegyelmi ajándékai alá, hogy tõle vegyünk vigasztalást, az õ igéje által, hogy tudjunk túllátni a láthatón“. Majd arról beszélt, hogy életünk során Istentõl mankókat, ajándékokat kapunk – rész szerint. Például „a szó hatalmát, amely érzelmeket korbácsolhat vagy éppen érzelmeket fagyaszthat meg, továbbá a tudás mankóját, minden tudás ismeretét…, valamint a hit ajándékát, mert akinek hite van, azt boldog láz irányítja…“. A szó mûvészete, a tudás mélysége, hit és segítés a homályosan tükör által való látás idejére mankók az emberek számára, hogy lépni bírjunk – fogalmazott.
A tiszteletes asszony hozzátette: Benkõ Géza családfõként, apaként, mûvészként és emberként is mindezeknek az ajándékoknak bõvében volt. „Sok tálentum, Istentõl kapott tálentum gazdagította õt és mindazokat, akik rajta keresztül kaptak mindebbõl. Õ szerette volna átadni mindazt, amit nála az Isten tálentumként lerakott. Az az ember, aki önmagában Észak-fok, titok, idegenség, szerette volna magát megmutatni, és ezért volt minden önkínzás és ének. Minden zajos csendje errõl szólt…“.
Kövesdi Szabó Mária (Thália Színház) egy verssel vett végsõ búcsút az elhunyttól, majd Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház Jászai Mari-díjas színész-igazgatója mondott búcsúbeszédet. Felidézte, hogy egykori barátjával, Gézával szinte ugyanaznap születtek, és színházi mûszaki munkatársként egy hét eltéréssel egyszerre kezdtek el dolgozni a kassai Thália Színháznál. „A cingár fiúban nagy vágyak, ambíciók éltek és az a fajta kedves pimaszság, ami nélkül talán nem is lehet vállalni ezt a színházi létet“ – fogalmazott hozzátéve, Benkõ Géza tõle egy évvel korábban szerzett színészdiplomát Pozsonyban. A rendszerváltás után pedig már szûknek bizonyult számukra az itteni világ, ezért az elsõ szabad nyarukon autóstoppal elmentek Párizsba. Azt tervezték, hogy dolgozni fognak odakinn, de aztán hazahívta õket a Felvidék. A késõbbiekben is gyakran keresztezték egymást az útjaik.
„Ki- és beléptél társulatok életébe. Sokáig zokon vettük ezt. Késõbb magad mondtad: nem való neked a társulati lét, a megállapodottság érzése megfojt, elüldöz… Késõbb ezért maradtál szabadúszó, mert így megmaradhatott a döntés szabadsága. Nem volt nehéz téged megszeretni. Most arról a hihetetlen rugalmasságról és profizmusról is beszélek, ahogy bármelyik színházban bármilyen helyzetben ki tudtad hozni magadból és sok esetben a színpadi partnereidbõl is a maximumot. Értem én, hogy úton lenni boldogság, megérkezni a halál, de az állandó úton levés is égeti ám az embert! Koptatja a lelket, nem csak az autó kerekét… A végtelent kergetted magad elõtt, a tökéletest – minden áron?“ – fejtette ki Tóth Tibor.
Aztán Hamvas Bélát idézte: „Az élet nem fogy el, nem lehet más elõl elélni. Az élet abban az arányban gazdagszik, amilyen arányban elszórják“. Majd így zárta búcsúztatóját: „Hát, barátom, te aztán nem spóroltál semmivel! Lobogtál, égettél, néha fájt, néha melegített, világított és olykor pusztított is… Élve meghalni vagy meghalva élni – aki ezt elérte, szabad, és ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet! Talán ezt kerested, s csak remélni tudom, hogy – még ha pillanatokra is, de – megtaláltad. S most, hogy váratlanul véget ért az utolsó felvonás, a szabadság más minõsége vár rád. Búcsúzzunk el hát, vándor, szabad lelkednek adjon békét az Úr! Nyughatatlan lelked találjon nyugalmat odaát! Isten veled!“
Máté Ágnes, Kiskövesd polgármestere a szülõfalu lakossága nevében köszönt el Benkõ Gézától, akit magánemberként és színészként is mindig nagy szeretettel vártak haza. „Legutóbb, amikor kis községünket megtisztelted elõadásoddal, úgy gondoltuk, hogy annak lesz még folytatása. De sajnos, nem így történt, túl korán itt hagytál minket. Kérdezhetjük, hogy miért csak a jók mennek el. De meg kell hajolnunk az Úr akarata elõtt, s hisszük, hogy benne te is hittél. Azzal a tudattal, hogy nem jössz többét, s nem jutalmazhatja az elõadásodat vastaps, fájó, sajgó szívvel búcsúzunk tõled. Isten veled, barátunk!“ – fogalmazott.
Megrázó utóhangként a Soóky László író, publicista, kritikus által a Benkõ Géza felkérésére írt A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd címû derûs szomorújátékból hangzottak el részletek. A mûvész koporsóját a temetõkápolna közelében helyezték örök nyugalomra, sírját rengeteg koszorúval és virággal borította az õt sosem felejtõ, gyászoló tömeg. Nyugodjon békében!
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
