Végső búcsút vettek Ferenc pápától

Végső búcsút vettek Ferenc pápától

Mint már korábban írtuk, ma vettek végső búcsút a húsvéthétfőn eltávozott Ferenc pápától a Vatikánban. Délben véget ért Ferenc pápa búcsúztatási szertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. 

A szertartást vezető Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánjának homíliája után a francia, arab, portugál, lengyel, német és kínai nyelven elhangzott egyetemes könyörgések Ferenc pápáért, az egyházért, minden nemzetért és a korábbi pápákért szóltak.

Az áldozás után a Végső ajánlás és búcsúvétel (Ultima commendatio et valedictio) keretében Isten irgalmába ajánlották Ferenc pápa lelkét.

A gyászszertartás a Mindenszentek litániájával, majd a keleti katolikus egyházak könyörgéseivel folytatódott.

(Fotó: Vatican News)

Ezután Giovanni Battista Re szenteltvízzel hintette meg Ferenc pápa koporsóját.

Hírdetés

A kétórás szertartás végén a koporsót visszavitték a Szent Péter-bazilikába, ahonnan a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére kísérték.

A mintegy hat kilométeres úton a pápa koporsóját átalakított, üvegtetejű pápamobilban vitték. A koporsót szállító autón kívül néhány további autó alkotta a menetet, bennük Ferenc pápa családjának tagjai, bíborosok, valamint az egyházfő közeli munkatársai és segítői foglalnak helyet.

(Fotó: Vatican News)

Ferenc pápa koporsója az áthaladott a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érintette a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd ráfordult a Santa Maria Maggiore bazilikához vezető útra.

A menet lépésben haladt, hogy az út mellett álló hívek mindenkinek legyen lehetősége elbúcsúzni Ferenc pápától.

A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven „barátja” várta az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került. Egy-egy szál fehér rózsa volt a kezükben.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »