Végrehajtási visszaélések: soron kívül a bizottság elé idézik Fürcht Pált

Végrehajtási visszaélések: soron kívül a bizottság elé idézik Fürcht Pált

Soron kívül a testület elé idézi Fürcht Pál volt főügyészt az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának elnöke; Toroczkai László ezt pénteken jelentette be.

Közlése szerint a korábbi ügyészségi vezető pénteken reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és megadta elérhetőségeit. „Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek” – írta a Mi Hazánk politikusa az X-en.

Toroczkai László bejegyzésében úgy fogalmaz: bízik benne, hogy a volt főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője olyan érdemi információkkal fogja segíteni a vizsgálóbizottság munkáját, amelyek fordulatot jelenthetnek „a honfitársaink százezreinek az életét megkeserítő végrehajtómaffia” teljes felszámolásában.

Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki ülésének kezdetén jelezte a testületet vezető Toroczkai László, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pál meghallgatását. Közölte: egészen biztos abban, hogy Fürcht Pál „tud releváns információkkal szolgálni a végrehajtómaffia működésével kapcsolatban”.

Hírdetés

Csütörtöki bejelentés szerint Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett.

Erről a Legfőbb Ügyészség azt közölte, hogy az Fürcht Pál legfőbb ügyészségi ügyész fegyelmi eljárását követően, annak hatálya alatt – 2026. október 12-e előtt – megvalósított „további normasértő magatartásának törvényi következménye”, a fegyelmi eljárás tárgyát illetően további adatok adatvédelmi okokból nem adhatók ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője június 8-án nyújtotta be lemondását az aranykonvojügyben a közte és a Legfőbb Ügyészség közötti szakmai nézetkülönbségek miatt.

Fürcht Pál szeptember végén közzétett nyílt levélben azt írta: az ügyészek már májusban arra a következtetésre jutottak, hogy az ügyet a politika kreálta. Március 3-án Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy március 5-én fogják el az ukrán pénzszállítókat.

Fürcht Pál szerint az aranykonvoj ügyben és a Tisza Párt informatikusait érintő Gundalf-Henry-ügyben őt megkerülve, informális nyomásgyakorlással érte el a Legfőbb Ügyészség, hogy ne nyomozzanak a magyar titkosszolgálat után. A Legfőbb ügyészség szerint ugyanakkor Fürcht Pál „ényszerűen valótlanságokat” állított az ügyek politikai befolyásolásáról.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »