Végre valaki: a francia külügyér Izrael "hadműveletét" mészárlásnak, áldozatai számát pedig elfogadhatatlannak nevezte

Laurent Fabius francia külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte kedden, hogy már hatszáz halálos áldozata van a gázai „konfliktusnak”, és arra szólította fel Izraelt, hogy azonnal vessen véget a mészárlásoknak.

„Nem elfogadható, hogy egy országot rakéta(támadásokkal) fenyegettek, és rakéták csapódtak be területén, de a válasznak arányosnak kell lennie. Amikor már hatszáz halálos áldozatról beszélünk, ezt nyilvánvalóan nem fogadhatjuk el. A mészárlásoknak és a támadásoknak azonnal véget kell vetni” – mondta Laurent Fabius a TF1 francia televíziónak.

Fabius a korábbiakhoz hasonlóan ismét azonnali tűzszünetet sürgetett. Egyúttal kitért a franciaországi, egyes esetekben erőszakba torkolló, antiszemita felhangokkal kísért Izrael-ellenes tüntetésekre is. Azt mondta, az erőszakot elkerülendő csak azokat a megmozdulásokat fogják engedélyezni, amelyeket „megbízható” szervezetek rendeznek.

Hírdetés

A francia külügyminiszter az ukrán válságról, illetve az Oroszországgal szembeni fellépést illető európai uniós nézeteltérésekről is beszélt a keddi tévéinterjúban. Ennek kapcsán bírálta Nagy-Britanniát, miután London elítélte, hogy Párizs az Ukrajnában történtek ellenére továbbra is el akar adni egy Mistral osztályú hadihajót Moszkvának.

„Azt mondtam kedves brit barátaimnak, hogy beszéljünk csak a pénzügyi szektorról. Úgy értesültem, hogy jó néhány orosz oligarcha van Londonban” – fogalmazott Fabius. Arra a kérdésre, hogy ezt úgy érti-e, hogy Nagy-Britanniának előbb saját háza körül kéne rendet tennie, azt felelte, „pontosan”.

David Cameron brit miniszterelnök korábban azt mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy London hajlandó lenne fegyvereket eladni Moszkvának a jelenlegi körülmények között. A francia vezetés viszont azzal érvelt, hogy ha Párizs nem teljesítené az orosz megrendelést, akkor 1,1 milliárd eurót vissza kellene fizetnie Moszkvának.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »