Végre megváltozhat minden: népszavazás lehet az EU-s csatlakozási szerződésünkről!

Végre megváltozhat minden: népszavazás lehet az EU-s csatlakozási szerződésünkről!

A Jobbik szerdán népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához (NVI), amelynek célja, hogy megakadályozzuk a külföldiek termőföld vásárlását Magyarországon. Magyar Zoltán, a nemzeti párt agrárpolitikusa az NVI mára kultikussá vált épülete előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette a beterjesztett kérdést is.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan határozatot fogadjon el, amelyben felkéri a Kormányt uniós csatlakozási szerződésünk módosításának kezdeményezésére, annak érdekében, hogy a magyar termőföld tulajdonjogát – a Magyar Állam, az önkormányzatok és az egyházak kivételével – csak belföldi magyar állampolgárok szerezhessék meg?”

Kicsit kacifántos, kicsit hosszú – de elviekben így minden tartalmi és formai kitételnek megfelel. S hogy még tovább emeljük a tétet: a csatlakozási szerződések felülvizsgálata is kivitelezhető! Erről szól Tanka Endre professzor Országvesztés törvényesített földrablással című hiánypótló alkotása, amelyben a jogász kutatási adatokkal bizonyította, hogy a megváltoztathatóak a csatlakozási feltételek. 

Magyar Zoltán egyébként emlékeztetett:

aki követte a Jobbik tevékenységét jól tudja, hogy 2015-ben már adtunk be egy ilyen tartalmú kezdeményezést, azonban az elutasításra került, csakhogy utólag Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mégis igazat adott nekünk.

Ezt a jobbikos honatya azzal magyarázta, hogy az NVB a napokban a kormány kvótareferendumával kapcsolatban kijelentette, hogy az Európai Uniós jog nem számít nemzetközi jognak, tehát szavazhatunk a feltett kérdésről, miközben tavaly azzal utasították el a legerősebb ellenzéki párt beadványát, hogy nem szavazhatunk olyan kérdésről, amely uniós jogot érint.

Így a külföldi földvásárlást kizáró népszavazási kezdeményezésünk elutasításának minden egyes indoka semmissé vált – jelentette ki Magyar Zoltán, majd hozzátette, most lehetőséget biztosítunk az NVB-nak, hogy korrigálja korábbi saját maga által is elismert hibás döntését.

„Innentől kezdve semmilyen olyan érvet nem látunk, amely az elutasítás mellett szólna”.

Remélhetőleg néhány hónapon belül elkezdődhet az aláírásgyűjtés, annak érdekében, hogy majd a szavazófülkében is egyértelművé tegye a magyar társadalom: a magyar termőföld kizárólag magyar emberek tulajdonát képezheti.

A félreértések elkerülése végett:

a külföldiek magyarországi földhöz jutásának korlátozását nem valami dogmatikus idegengyűlölet vezérli, ennek praktikus okai vannak: hiszen olyan szintű versenyelőnnyel érkeznek ezek a külföldi befektetők, amellyel a helyben élő családi gazdálkodók nyilvánvaló módon nem tudnak lépést tartani.

A földprivatizációval kapcsolatos népszavazás kapcsán kérdésünkre Magyar Zoltán elmondta, a Jobbik üdvözli, hogy átment a szocialisták kezdeményezése az NVB-n, illetve a Jobbik természetesen támogatja az aláírásgyűjtést is.

„Azt azonban el kell mondanunk – és ez a kormány felé irányuló kritika -, hogy vélhetően ez a népszavazás már csak ‘egy eső utáni köpönyeg’, hiszen legjobb esetben valamikor ősszel járulhatunk majd az urnákhoz, amire a tervek szerint a Fidesz már az összes állami földet eladja”

– fogalmazta meg aggályait az agrárpolitikus.

Mivel visszamenőleges hatálya nem lehet egy ilyen népszavazásnak, ezért már hétfőn arra szólítottuk fel a Fidesz-kabinetet a parlamentben, hogy

amíg a magyar emberek, a valódi tulajdonosok nem döntöttek,

azonnal állítsa le a földprivatizációt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »