A repülőtér, a vasúti főpályaudvar, az autóbusz-pályaudvar az ország kapuja. Ide érkeznek a külföldiek, a látogatók, itt kapnak először ízelítőt az országból, no és ide érkeznek naponta az ingázók, a dolgozók, az ügyes-bajos dolgaikat intéző utasok. A pozsonyi főpályaudvart évek óta nemcsak a főváros, hanem az egész ország szégyenének tartják, az épület, a belső tér és főleg a környék egyáltalán nem méltó egy európai fővároshoz.
A jelenlegi épület 1987-ben készült el, az állomás fontos csomópont, hiszen ide futnak be az ország különféle részeiből a személy- és gyorsvonatok, de a Budapest, Prága, Bécs, Ostrava felől érkezők is. Az egyre növekvő forgalom, amelyet az utóbbi idők komoly vonatbalesetei ellenére is tapasztalnak, megköveteli a pályaudvar korszerűsítését, egyes részeinek felújítását és bővítését.
Az adatok szerint naponta mintegy 70-80 000 utas fordul meg a pályaudvaron, ahol lift ugyan van a peronokról az épületbe, de aki gyakran utazik, sokszor láthatja, hogy az emberek súlyos bőröndjeiket, csomagjaikat elég körülményesen a lépcsőkön cipelik le és fel.
Az elmúlt években számos ígéret és terv született a munkálatokra, volt olyan, amely a jelenlegi épület lebontását szorgalmazta, volt, amely csupán a bővítését. A legújabb tájékoztatás szerint a kormány képviselői a közlekedési minisztériummal és a vasúttársasággal közösen jelentették be, hogy a felújítási munkálatok már az idén megkezdődnek. Először a projekttervek készülnek el, és amire nagyon nagy szükség van, megtörténik a mosdók, az illemhelyek, a szociális helyiségek átépítése, valamint az azokhoz való akadálymentes eljutás, amely eddig óriási gondot okozott az egészségkárosult, mozgáskorlátozott egyének számára.
Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma
Jozef Ráž közlekedési miniszter és Miroslav Garaj, a Szlovák Államvasutak vezérigazgatója sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az épület ugyanúgy megmarad, mint eddig volt, méretében semmi nem változik, viszont korszerű, a 21. század követelményeinek megfelelő pályaudvart kap a főváros, az idelátogatók, az ország utazó közönsége.
Az illemhelyek és szociális helyiségek felújítása kiemelt szerepet kap, a földszinten új illemhelyeket építenek, az alagsorban levőket felújítják, a mozgáskorlátozottaknak külön helyiséget alakítanak ki.
Az átépítés során új összeköttetést teremtenek olyan módon, hogy az utasok az érkezési lejárattól közvetlenül feljuthassanak a főcsarnokba, a Žabotová utca felől pedig kiszélesítik az átjárót, illetve a lejáratot a villamos megállók felé. Ezekkel a munkálatokkal már az év végére szeretnének elkészülni.
Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma
A következő években a pályaudvar épületének rekonstrukciójára kerülne sor, ez vonatkozik a belső térre, ahol kicserélik a padozatot, a burkolatokat, a homlokzat üvegeit, amely által világosabbá válna a belső tér. Megújítják a műszaki vezetékeket, berendezéseket, mindezt a biztonság érdekében, korszerűsítik az épület belső tereit.
A későbbiekben tervben van a peronok és vágányok rekonstrukciója is, de a vágányok föld alá való süllyesztését technikai okok és üzemeltetési szempontok végett elvetették. Ezeket a munkálatokat csak tíz vagy húsz év távlatában tervezik.
Jozef Ráž közlekedési miniszter elmondta azt is, hogy a tervezés és átépítés egész menetét a környezetvédőkkel és a műemlékvédőkkel is egyeztették, és kihangsúlyozta, hogy céljuk a főbb építési munkálatok befejezése még a jelenlegi kormányzási ciklus végéig. A költségek több millió, akár 20-30 millió eurót is igényelnek, és ehhez az Európai Unió anyagi hozzájárulására is számítanak. Az átépítés egész ideje alatt a pályaudvar a megszokott módon üzemel majd, de az utasok azért bizonyos korlátozásokra számíthatnak, amely ilyen nagyarányú munka esetében elkerülhetetlen.
Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma
Elhangzott az is, hogy a főváros vezetése üdvözölné, ha a közlekedési tárca az épület felújítása mellett gondolna az épület előtti térségre, az autóbusz-megállók felújítására, a gyalogátkelők, kerékpárutak átszervezésére, a parkolóhelyek kibővítésére, a környékbeli kereszteződések és egyéni közlekedési problémák megoldására.
A főváros a múltban saját kompetenciáján belül korszerűsítette az épület bejáratát, padokat, szemétkosarakat, hulladékgyűjtőket helyezett ki. A padok azonban sajnos, jobban szolgálják a hajléktalanokat, mint az utazóközönséget…
És csak reménykedhetünk, hogy a költséges felújítás után az épület, a berendezések nem vonzzák majd a vandálokat, akik már eddig is sok kárt okoztak az épületben, a környéken, az autóbusz-megállókban.
(BM/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


