Végre lehull a lepel Kovács Béláról

Végre lehull a lepel Kovács Béláról

Bár a Fidesz régi támogatóját, Simicska Lajost próbálja mindenáron a Jobbikhoz kötni mostanában, azért még fel-fel tűnik Kovács Béla neve is, akihez, ahogy kormánypárti politikusaink mondani szokták „az évszázad legnagyobb korrupciós botránya” kötődik. Igen. Hozzá. Még csak nem is a Facebook-alapítónál gyorsabban gazdagodó felcsúti polgármesterhez, Mészáros Lőrinchez, és semmiképp sem ahhoz a fideszes gárdához, akik az országon és az EU-s pályázati pénzeken élősködnek. Nem, hanem Kovács Bélához. De hamarosan kiderül, mi igaz a vádaskodásokból és kereshet-e új célpontot a kormánypárt.

Kovács Béla jogi védettségét már másodjára függesztik fel Brüsszelben. Most épp azért, mert tavaly szeptemberben Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az unió csalás elleni hivatalánál. A természetesen teljes mértékig független Polt Péter szerint a képviselő 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel több hónapra szóló brüsszeli szakmai gyakorlatra, de valójában az érintettek nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek.

Hétfői zárt ülésén az Európai Parlament jogi bizottsága helyt adott a kérelemnek.

Hírdetés

Korábban Kovács Bélát egy egykori KGB-ügynökkel hozták kapcsolatba és arról cikkeztek, hogy konspiratív módon találkozgat az oroszokkal, hogy információkat szivárogtasson az EU-ból.

A képviselő pártja örül a döntésnek, hiszen csak így derülhet fény az igazságra, és lehet esély a vádak tisztázására.

A Jobbik hétfő este közleményben reagált a felfüggesztés hírére:

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli az Európai Parlament Jogi Bizottságának mai döntését, mellyel felfüggesztette Kovács Béla mentelmi jogát. Hosszú idő után született meg a bizottsági döntés, bízunk benne, hogy az Európai Parlament gyorsabban dönt, mert így végre ebben az ügyben is kiderülhet az igazság. A bíróság előtti tisztázásra azonban mindaddig nincs lehetőség, amíg nem emelnek vádat a képviselő ellen. A három éve húzódó állítólagos kémügyben már másfél éve nincs előrelépés, vádemelés hiányában ugyanis nincs mód a fideszes vádaskodások tisztázására.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »