Végre igazán kicsi lehet Kovács László: a fiatal felesége berakta egy öregotthonba

Végre igazán kicsi lehet Kovács László: a fiatal felesége berakta egy öregotthonba

A 81 éves Kovács László volt az MSZP elnöke, három kormányban is betöltötte a külügyminiszteri posztot, majd hosszú éveken át az Európai Bizottság adóügyi biztosi posztját is betöltötte. A nőket igencsak szerető politikus első felesége halála után, 2015 nyarán újranősült. Egy nála jóval fiatalabb hölggyel, Mónikával kötötte össze az életét. Úgy tűnt, nagy a szerelem, a nő a frigy előtt egy fiút is szült Kovácsnak: a kis Lacika most 10 éves, tehát a vén komcsinak kb. dédunokája lehetne. Bár az utóbbi időben a volt külügyminiszter nem nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt, azt gondolta mindenki, jólétben élvezi tisztes nyugdíjas éveit, szerető családja körében. De nem ez a helyzet.


Ez a „kis hölgyike” intézte el az öregecskedő elvtársat

Hírdetés

A Blikk ugyanis olyan, több forrásból is megerősített információkhoz jutott, miszerint a veterán szocialista politikus már egy fővárosi idősek otthonában lakik. Amikor tárcsázták a volt külügyminisztert, elfoglaltságára hivatkozva visszahívást ígért. Ez meg is történt: fél órával később már jókedvűen újságolta, a hír igaz, majd kedélyesen a Kisvárda futballcsapatáról kezdett mesélni, ám költözésének körülményeiről nem árult el részleteket.

Kovács László új otthona egyébként a főváros egy csendes, nyugodt, zöldövezeti részén fekszik. A pártelnök kiemelt ellátásban részesül, az intézmény vezetői és a személyzet lesik minden kívánságát. Egy egyágyas, fürdőszobás apartman az övé, ahol szinte szállodai körülmények között élhet: a liftes épületnek csodálatos, ősfás parkja van, napi háromszori étkezést biztosítanak számára, takarítják a szobáját, mosnak, vasalnak rá, igény szerint be is vásárolnak neki.

Az intézmény tájékoztatója szerint több millió forintot kell fizetni itt egy lakásért (ami nem örökölhető), és ehhez jön még havonta körülbelül 160 ezer forint térítési költség. Emellett egyéb szolgáltatásokhoz is hozzájuthat a bentlakó, de ez már pluszpénzbe kerül: van fodrászat, manikűr, pedikűr, kozmetika és ebédre is vendégül láthat itt bárki egy barátot, ismerőst vagy családtagot, bár ezek a lehetőségek most, a járványhelyzetben szünetelnek.

A bulvárlap megkereste Kovács László néhány párttársát is, ám leginkább ilyesféle válaszokat kaptak: „Nagyon rég beszéltem Lacival, nem tudom, mi van vele”. Feleségét és lányát is szerettük volna megkérdezni, de nem értük őket utol.

Kovács a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, tizennyolc éven át volt országgyűlési képviselő. Külügyminisztere volt a Horn-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánynak is, ezután pedig az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa lett. 2010-ben újra a belpolitika felé fordult egy ciklus erejéig, parlamenti képviselőként, egyben a párt alelnökeként működött. 2014-ben már semmilyen politikai posztért nem indult, legutóbbi, az Indexnek adott interjújában azt mondta, olykor még kikérik a tanácsát a pártban, de úgy látja, ennek sok foganatja nincs.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »