Végre elindult Márki-Zay mozgalma

Végre elindult Márki-Zay mozgalma

Eljött a várva várt nap, midőn napvilágot lát a Mindenki Magyarországa Mozgalom hivatalos honlapja. A vadiúj honlapon természetesen a számlaszámokat sem felejtették el feltűntetni.

A mozgalom alapító tagjai között olyan ínyenceket találunk, mint Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Magyar György, Mellár Tamás és Üveges Gábor és persze Lukácsi Katalin.

A mozgalom “arca” Márki-Zay Péter egy videóban köszöntötte a honlap látogatóit. Hódmezővásárhely “független” polgármestere a videóban több dologra is felhívta a közönség figyelmét.
Egypártrendszer, korrupció, nyugat, közmédia…

A polgármester szerint, bár 28 évvel a rendszerváltás után Magyarországon az emberek soha nem látott békében és anyagi jólétben élnek, mégis egyre csak lemaradunk a nagy Nyugattól és persze azt már mondani sem kell, hogy egypártrendszer alakul ki.

Hírdetés

Innentől el is kezdődött a már megszokott ellenzéki narratíva felsorolása is.

Márki-Zay emlékeztetett arra az ordas nagy hazugságra is, hogy „a közmédiában az ellenzék 4 év alatt mindössze 5 perc megszólalási időt kapott.”

Azt is megtudtuk, hogy mindenki retteg az országban meg, hogy „soha nem látott méreteket ölt a korrupció”.

A végén persze nem maradhatott el az sem, hogy a tagdíjakból fogják fenntartani a mozgalmat, úgyhogy legyenek szívesek adakozni a dicső cél érdekében.
A 444 és a HVG persze már most kormányt buktatott. A Soros-lap szerint például „Márki-Zay Péterék 2019-ben is megpróbálják felszámolni az egypártrendszert és a korrupciót Magyarországon”. A függetlenobjektív HVG pedig úgy ír: nagy nevekkel indult el Márki-Zay Péter mozgalma. Vajon itt egyenesen Hadházy VV Ákosra gondolnak?


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »