Végre a "nők egyenjogúsága" mellet is kiáll a filmipar

Végre a "nők egyenjogúsága" mellet is kiáll a filmipar

A hétvégén megnyílt San Sebastián-i filmfesztivál is bejelentette csatlakozását ahhoz a kezdeményezéshez, amely a "nők egyenjogúsága" mellett áll ki a filmiparban.

A 66. alkalommal megrendezett spanyol filmmustra igazgatója, José Luis Rebordinos vasárnap adta ki azt a hivatalos nyilatkozatot, amellyel a cannes-i, velencei, locarnói és szarajevói filmfesztivál után a San Sebastián-i filmfesztivál is elkötelezte magát az ún. női egyenjogúság mellett a filmiparban.

A San Sebastián-i fesztivál szervezői gárdájában már el is érték a célt, mivel a 34 állandó alkalmazott közül 28 nő. A héttagú igazgatótestületben pedig négy nő kapott helyet – büszkélkedett a fesztiváligazgató.

A mustra honlapja szerint jövőre a kilenctagú filmválogató bizottságot is tíztagúra bővítik – így viszont rájuk vetülhet a hímsovinizmus náci árnyéka, mert csak fele-fele arányban lesznek a testületben nők és férfiak, tehetnénk hozzá rosszmájúan.

A nemzetközi filmmustra versenyprogramjának 18 alkotása közül öt rendezője volt nő, és a teljes program fő szekcióiban vetített filmek 34 százalékát rendezték nők. „Támogatjuk, hogy több nők által forgatott film készüljön” – hangsúlyozta Rebordinos.

A fesztivál szombaton életműdíjával tüntette ki Danny DeVito amerikai színészt. A 73 éves, Emmy- és Golden Globe-díjas filmsztár a spanyol mustrára az Apróláb című animációs filmmel érkezett, amelyben az egyik hősnek kölcsönzi a hangját.

Hírdetés

San Sebastiánban ugyancsak megkapja a Donostia-életműdíjat a 83 éves, Oscar-díjas Judi Dench és a japán Kore-eda Hirokazu, az idei cannes-i Arany Pálma-díjas film, a Shoplifters rendezője.

A fesztivál programjában mások mellett Jacques Audiard, Alfonso Cuarón, Claire Denis, Bruno Dumont, Louis Garrel, Lucile Hadzihalilovic, Peter Strickland, Bradley Cooper és Felix Van Groeningen mutatja be filmjét.

A "sztárvilágból" pedig olyan színészekkel találkozhat a helyi közönség, mint Juliette Binoche, Laetitia Casta, Timothée Chalamet, Ryan Gosling, Claire Foy vagy Robert Pattinson.

A 66. San Sebastián-i filmfesztivál szeptember 29-én zárul.

(MTI nyomán)

Dúró Dóra: Gendernevelés kontra gyereknevelés

Svédország evangélikus egyháza semleges neműt csinált Jézusból – így "befogadóbb" lett a megváltó elnevezése

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (II. rész) – Femen, Pussy Riot és a nők elárulása

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (I. rész) – Aberráltak, férfigyűlölők és a család ellenségei


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »