Végre

Végre

Négy halott, 1388 sebesült, 1250 politikai okokból meghurcolt, bebörtönzött, jogaitól megfosztott ember. Nem a legújabb terrortámadás mérlege, nem is valamely autokrata keleti nagyhatalom lépett fel ilyen súlyos következményekkel ellenzékével szemben – az 1990. júniusi bányászjárás tragikus mérlege ez.

Nem valahol messze, Ázsiában, hanem Romániában történt mindez, és nem is a kommunista diktatúra idején, hanem a rendszerváltozás után, igaz, az ország legújabb kori történelmének hajnalán.

Napra pontosan 27 évvel a bukaresti bányászjárás után emelt vádat a legfőbb ügyészség az akkori hatalom legfőbb birtokosai, a rettenetes történet kitalálói, megszervezői és lebonyolítói ellen.

Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolják többek között Ion Iliescu volt államelnököt, Petre Roman egykori miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Securitatét Román Hírszerző Szolgálat néven újjáalapító főszekust, Miron Cozmát, az Egyetem téren tüntető diákokat, ártatlan bukaresti polgárokat brutálisan szétverő bányászcsoportok vezetőjét.

Hírdetés

Végre – sóhajthatnánk fel, hisz igaz ugyan, hogy igencsak megkésve, az erőszakos fellépés után majdnem három évtizeddel kell majd számot adniuk gyilkos cselekedeteikről, ráadásul a vádlottak zöme immár csak élete alkonyán – Ion Iliescu 87 éves! – felelhet majd a bírák előtt, de az igazság feltárása, az igazságtétel, a bűnösök megbüntetése elengedhetetlen.

Nem csupán az áldozatok iránti tisztelet miatt, hanem azért is, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák Románia legújabb kori történetének egyik olyan meghatározó epizódját, amely annyi, de annyi mindent megmagyaráz a mai történésekből is. Hogy egyszer s mindenkorra mindenki előtt világossá váljék, micsoda hatalmas hazugságra próbáltunk, próbálunk jogállamot építeni, milyen hihetetlen mértékű manipulációra volt képes az akkori államhatalom, miként mentették át hatalmukat a titkosszolgálatok, a kommunista rezsim sokszor láthatatlan, ám annál befolyásosabb, annál erősebb vezetői. Hogy az akkori történeteket alig vagy egyáltalán nem ismerő fiatalokban is tudatosodjék: nem is oly régen utcai háborúk kirobbantásától, saját állampolgárai egymásnak ugrasztásától, gyilkosságtól sem riadt vissza az államhatalom.

És, igen, hogy mi magunk is ismételten szembesüljünk a hátborzongató ténnyel: a diktatúrában edződő, hatalmát a kilencvenes években sikeresen átmentő elit a mai napig él, virul és irányít. Beépült a legfőbb döntéshozói és végrehajtói fórumokba, a Cotroceni-palotába, a mindenkori kormányokba, a titkosszolgálatok vezetésébe, nem sikerült kiszorítani az igazságszolgáltatásból, elárasztotta a romániai médiát, beszivárgott az üzleti világba – átszövi a romániai társadalom egészét.

Végre – mondhatjuk hát, de kérdezzük is nyomban: vajon azt megérjük-e, hogy az 1989-es forradalom ügyében is felelősségre vonják az ártatlan életek kioltásáért felelősöket? Vajon az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket egyáltalán elkezdik-e kivizsgálni?

Farcádi Botond / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »