Végnapjait éli Franciaország a migránsinvázió miatt

Franciaország gazdasági és társadalmi szempontból is a szétesés határán van, már nem alkalmazzák a törvényeket, egy bizonyos „progresszív” csoport irányít mindent és befolyásol mindenkit a médián keresztül, folyamatosak az összecsapások a külső kerületekben, a külvárosok bármikor háborús övezetté válhatnak. Mindennek oka pedig a francia nép akarata ellenére is évtizedek óta tartó nagymértékű bevándorlás. Erről beszélt a V4NA-nak a Gerilla című könyv írója, Laurent Obertone.Franciaország elképzelt közeli jövőjét, az ország utolsó három napjának apokalipszisét írja le Laurent Obertone sikerlistás regénye. A francia író a V4NA-nak adott exkluzív interjút.– A Gerilla – a Barbárok kora egy korábbi mű folytatása, amely a káoszba süllyedő Franciaországról szól … ebben a műben az ország barbárok kezére kerül – ez csak fikció? – Sajnos nem egészen… A könyv a francia hírszerzés munkáján, valamint a rendőrséggel és a vezérkarral, illetve a polgárháborúkkal kapcsolatosan folytatott kutatómunkámon alapszik. A helyzet nagyon aggasztó, és ebben a szakemberek is egyetértenek: fokozatosan kibontakozott és mára egyre valószínűbbé vált egy olyan forgatókönyv, amely korábban elképzelhetetlen volt.– Ön a könyvben egy inkoherens, a szétesés küszöbén álló társadalmat mutat be, valóban ez a francia társadalom jelenlegi állapota? Franciaország továbbra is Európa, sőt, a világ egyik leggazdagabb országa.– Igen, valóban gazdag ország volt. Manapság azonban gazdasági és társadalmi szempontból is a szétesés határán áll, különösen a közösségiesítés és az évtizedek óta a francia nép akarata ellenére folytatott nagymértékű bevándorlás miatt. Ez nekünk nagyon sokba kerül, és most nem csak a pénzben kifejezett értékekről beszélek, hanem olyan egyéb felbecsülhetetlen dolgokról, mint például a társadalmi kohézió, a biztonság és az életszínvonalunk …– 2005-ben nagy zavargások voltak a francia külvárosokban, azóta pedig semmi. Lecsillapodtak a kedélyek? – Nem, valójában minden este történnek kisebb-nagyobb megmozdulások, helyi zavargások, támadások a rendőrök vagy a tűzoltók ellen… A rendőröknek parancsba adták, hogy ne vonják büntetőeljárás alá az elkövetőket, ne használják a fegyvereiket, ne zavarjanak egyes illegális kereskedőket. Előbb-utóbb sor kerül majd valamilyen incidensre, és akkor a külvárosok háborús övezetté válnak. A közösségi jelenség sokkal aggasztóbb, mint 2005-ben, és ehhez hozzáadódnak még a terroristák és az ultra baloldali csoportok, akik a káoszt kihasználva cselekednek.– Egy nagyon legyengült államról szól, ennek a francia államnak van-e elég eszköz a kezében az erőszakhullám kezelésére a bevándorlók által sűrűn lakott városrészeken?– Eszközök vannak, csak akarat nincs. Vezetőink csak kommunikációra vannak kiképezve, cselekvésre nem. Megbénítja őket a „progresszív” erkölcsük, amely szerint a bűnözők „alapvetően rasszista” társadalmunk áldozatai. Ráadásul hiába végzi el a rendőrség a munkáját, ha az igazságszolgáltatás nem áll mellette, akkor az egész hasztalan. A törvényt már nem alkalmazzák Franciaországban. Nagyon enyhe ítéleteket hoznak, amiket az esetek nagy részében nem is hajtanak végre.– Nemcsak etnikai és vallási törésről beszél Franciaország esetében, hanem egy népszerű és egy progresszív Franciaország közötti értékcsökkenésről is. Miben nyilvánul meg ez a megosztottság? – Összefoglalva: ebben az országban az egyetemeken, a médiában, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban az összes fontos posztot olyan „progresszív” egyének monopolizálják, akik csak a saját köreikből vesznek fel alkalmazottakat. Ők azok, akiknek pénzük van, ők a média és a hatalom fő mozgatórugói, ők irányítják a több tízmillió hallgatót és nézőt, napi szinten hirdetve nekik az „együttélés” igéjét, a nézők pedig hisznek nekik. De csak a hatalom irányítói rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek lehetővé teszik ebből a helyzetből való kilábalást.– Hogyan lehet megakadályozni, hogy káoszba süllyedjen Franciaország?(…)– Mi a véleménye a visegrádi országokról? Gondolja, hogy jobban fel vannak készülve az előrevetített összeomlás megelőzésére, mint Franciaország?– Erkölcsileg biztosan. Megkerülték a tömegtájékoztatás azon aktivistáit, akik az utóbbi évtizedekben szinte állandóan jelen vannak Franciaországban vagy Németországban és akik a „migránsokat” abszolút jóként emlegetik. A visegrádi országok úgy vélik, hogy az ország őslakosai meg akarják őrizni és védeni örökségüket még a történelem legsötétebb korszakában is. Mindaddig, amíg ez a gondolkodásmód uralkodik, el tudják kerülni az önpusztítást, amely szemmel láthatóan ma nálunk, franciáknál a végkifejletet jelenti. Globális szinten azonban gyorsan változnak a dolgok, igaz, nem annyira gyorsan, mint amire szükség lenne. Intézményeink ugyanis olyan emberekkel vannak tele, akik még nem szembesültek azokkal a problémákkal, amelyeket másnap meg kell majd oldaniuk.Magyarországon az első kötet Gerilla – Franciaország végnapjai címmel jelent meg és egyből az eladási listák élén nyitott. A könyvről írt ajánlónkat ITT OLVASHATJÁK.Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »