Végletekig megosztott az amerikai társadalom

Végletekig megosztott az amerikai társadalom

Az amerikai társadalom megosztottsága vezetett a Capitoliumnál történtekhez – erről az M1 aktuális csatornának nyilatkozó elemzők beszéltek annak kapcsán, hogy Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 aktuális csatornán azt mondta, a biztonsági erők az ülés előtt nem megfelelően zárták le a Capitolium környékét, ez tehette lehetővé, hogy a tüntetők be tudtak törni az épületbe, és ilyen erőszakos cselekmény történjen.

Ebben az épületben az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb politikusai vannak kvázi egy helyen, (…) képzeljük el azt, hogy ha egy radikális terrorszervezet hajtana végre egy ilyen támadást. Nagyon rossz üzenete van annak, hogy a világ legerősebb haderejével rendelkező Amerikai Egyesült Államok fővárosa ilyen komoly célponttá válhat – mondta Horváth József.

Mint mondta, a történtek azt is mutatják, hogy

Azok a tisztázatlan körülmények, amelyek a választások során történtek, a Trump-párti szavazókat kellőképpen frusztrálják, ez most egy ilyen tüntetéshullámban robbant ki – fogalmazott.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint drámai helyzet uralkodott a Captoliumon belül. Mint mondta, meg kellett volna tudni védeni az épületet.
Emlékeztetett arra, hogy amikor Barack Obamát beiktatták, a titkosszolgálat vezetőit le kellett cserélni, miután egy idegen besétált a Fehér Házba egy partira. „Mivel most a demokraták vezetik a kongresszust, a kedves nézőkre bízom annak a mondatnak a befejezését, hogy ez lehet-e egyfajta demokrata, baloldali lazaság vagy sem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ebben nem kíván állást foglalni.

Felhívta a figyelmet, hogy nyáron,

Ifj. Lomnici Zoltán véleménye szerint nem szabad abba a hibába esni, hogy kettős mércével mérjünk. Most egy válságos helyzet van az Egyesült Államokban, a tüntetők túllépték a békés megmozdulás kereteit, de nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ugyan nem a törvényhozás épületével szemben, de középületekkel szemben a baloldali aktivisták is nagyon durván léptek fel 2020 nyarán.

Hírdetés

Arra a felvetésre, hogy az egész világra és Magyarországra is hatással lehet a Biden által hirdetett politika, ifj. Lomnici Zoltán azt mondta:

Most más kérdésekben is sokkal inkább baloldali radikális nézeteket vall, mint korábban – mondta. Hozzátette: olyan jelöltek kerülhetnek például a külügyminisztériumba, akik kijelenthetően elfogultak lesznek negatív értelemben Magyarország, a magyar kormány és a nemzeti oldal vonatkozásában. Ez azért lényeges, mert nem méltó egy nagyhatalomhoz, hogy ha a politikai elődöt támogatta egy kormányzat, akkor azt megbosszulják. „Ez antiamerikai” – fogalmazott.

Magyarics Tamás Amerika-szakértő arra emlékeztetett, hogy ugyan most a Trump-hívők nem fogadják el Joe Bident, 2016-ban viszont a demokraták nem fogadták el Donald Trump legitimitását. Mint mondta, korábban ilyen események nem történtek, és ez nem jó üzenet a demokrácia számára.

Arról is szólt, hogy Trump retorikája nem az emberek lecsendesítésére irányult korábban. Meglehetősen szokatlan, ahogy Trump az elnökségét lezárja, hiszen korábban is voltak ilyen szoros eredmények. Szerinte a történtek egy több évtizedes folyamatnak az eredményei, amikor

Magyarics Tamás elképzelhetőnek tartja, hogy a Capitoliumnál történtek miatt más városokban is az utcára vonulnak majd Trump hívei.

Beregi Balázs, a közmédia washingtoni tudósítója elmondta: abban mind a demokraták, mind a republikánusok egyetértenek, hogy az erőszak nem fogadható el, ezt bizonyítja, hogy Mike Pence amerikai alelnök is azt írta a Twitteren, hogy a Capitolium elleni támadást nem fogják tolerálni.

Joe Biden megválasztott amerikai elnök televíziós beszédében úgy fogalmazott, hogy a demokrácia példátlan támadásnak van kitéve és a Capitoliumnál történt eseményeket a jogállamiság elleni támadásnak minősítette.

Beregi Balázs elmondta azt is, hogy Washingtonban rengeteg a rendőrautó, és kiemelte, hogy a polgármester este 6 órától kijárási tilalmat rendelt el.

Lukóczki Gábor, a közmédia kaliforniai tudósítója arról számolt be, hogy Washington mellett az ország más nagyvárosaiban is gyülekezik a tömeg, így Los Angelesben is. Mint mondta, annak ellenére, hogy Kalifornia állam egy demokrata fellegvár, ott is vannak Trump-hívők, akik gyakran vonulnak utcára.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »