Végleg kicsúszhat az állam kezéből a Nemzeti Focistadion Tokár Géza2025. 08. 12., k – 17:14
Tíz év alatt sem sikerült megoldást találnia az államnak a Nemzeti Futballstadionnal (NFŠ) kapcsolatos tulajdonjogi problémákra. Emiatt elveszhetnek az építésre kapott dotációk és a tulajdonjogi követelések, Huliak tárcája mentené a helyzetet.
Az üggyel kapcsolatos pereskedés évek óta húzódik. Az modern, futballmérkőzések mellett más események fogadására is alkalmas létesítménynek számító pozsonyi stadion építésével kapcsolatban eredetileg 2013-ban az iskolaügyi minisztérium kötött szerződést a befektetőkkel. Az állam 27 millió euróval finanszírozta a beruházást, és kötelezte magát a stadionban felépített objektumok egy részének átvételére. Azonban a Matovič-kabinet 2020-ban átértékelte a szerződést, és visszalépett a kontraktustól, arra hivatkozva, hogy a stadionépítés során megkerülték a közbeszerzési szabályokat, és gyanúsan megnövekedtek az építési költségek. A kormány a korábbi dotációk visszafizetése mellett vizsgálatot indított a stadionépítés pontos körülményeinek feltárására is, a hatóságok ugyanis arra gyanakodtak, túlárazták az építkezést.
Bár az ügyben hosszas pereskedést követően tavaly európai szinten született döntés, a kormány és a stadionnal azonos nevű, Ivan Kmotrík oligarcha vezette NFŠ cég közti peren kívüli megegyezés továbbra sem formálódik, miután a szlovák hatóságok nem reagáltak a társaság javaslataira.
Az ügyben Rudolf Huliak (független) idegenforgalmi és sportminisztériuma hozhat változást, amely átvette a probléma kezelését. Az NFŠ vezetése eredetileg azért fordult a tárcavezetőhöz, hogy elmozdulást érjen el az ügyben.
Huliak hétfőn tartott sajtótájékoztatót a témában. A probléma megoldásával eredetileg megbízott Peter Kmec (Hlas) miniszterelnök-helyettest bírálta, akinek a jogi csapatának lépései pervesztéshez vezethetnek. Huliak szerint amennyiben nem történik előrelépés, az állam sem pénzt nem lát a stadionból, sem pedig tulajdonjoghoz nem jut. A sportminisztérium ezért minél előbb megpróbál megegyezni Kmotrík vállalatával – jelezte a miniszter.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


